A harmadik randevú - Egyetemi Színpadi Találkozó Veszprémben

Egyre profibb! Ez az első érzés és gondolat, ahogyan a sok hónapos előkészítés után megkezdődtek a III. VESZT (és az I. Dráma Műhely Napok) programjai. Pontosabban: harmadikra már profi!

A szervező diákok kevés „hivatalos” és intézményi segítséggel egyre pontosabban tudják, mit is szeretnének megmutatni a Pannon Egyetem és a város közönségének – már ha volna közönség az egyetemről és a városból, s azt is tudják, hogy az egyetemi színpadok, a diákszínjátszók, a felnőtt amatőr együttesek különböző köröket érintő hazai találkozói többnyire a résztvevők együttlétének, találkozásának és tapasztalatcseréjének örömét hozzák, nem többet. S persze, nem is kevesebbet.

A Pannon Egyetemen 24 éve alapított, immár sajnos kimúlt színháztudományi képzés, s a mellé az utóbbi évek során csatlakozott színház- és drámaismeret tanári osztatlan kurzusok drámapedagógiával és színház-pedagógiával (a kettő nem ugyanaz!) foglalkozó diákjai, a Veszprémben működő színházak (melyek közül az idén a Veszprémi Petőfi Színházat kiemelt köszönet illeti támogatásáért), az ország különböző helyeiről érkezett együttesek és szakemberek összekapcsolódó érdeklődése és energiái igazi fesztivált hoztak létre november közepén az egyre korábban sötétedő, s éppen a Találkozó hetében hirtelen hűvösével betörő őszben. Az együttlét lehetőségét, keretét a beszélgetések, viták, az előadások, a kurzusok, a koncertek adták. A néha a hajnalba nyúlt esték után is gondolkodni kellett s volt érdemes a látottakon, hallottakon, tapasztaltakon.

A VESZT zsűrije

A Találkozó krónikájának vázát persze a válogatott előadások sorozata adja, néhány sorban ezekre tekintünk vissza, a zsűri (Fekete Anikó, Hajós Zsuzsa és Upor László) értő elemzéseihez, javító szándékú megjegyzéseihez, valamin a kritikus-stáb írásaihoz néhány saját élményt kapcsolva. A VESZT idei programjába sok tanulságos tréning, beszélgetés is szerveződött, ezek többségén magam nem vettem részt, így csak a hatásukat érzékelhettem a diákokon, fiatal kollégákon – s ez önmagában is pontos jelét adta, hogy ezek a tréningek, tematikus beszélgetések hasznosak és fontosak voltak.

Sirató Ildikó és Mácsai Pál

November 13-án, a nulladik (vagy első) nap programja a Dikció akció beszélgetés-sorozat Mácsai Pál színész-rendező-színigazgatót megszólító részével kezdődött, ami egyeztetési okokból került ilyen korai időpontra, s nem a VESZT hétvégi napjainak valamelyikére. A diákok, a szervezők kérésére örömmel mondott igent az elfoglalt és népszerű színész, már tavaly is majdnem sikerült őt Veszprémbe hozni, de most végre valóban itt volt. A jelenlét intenzitásában mély, érdekes beszélgetést folytattunk színészetről, alkotói és elemző intelligenciáról, népszerűségről és a közönség szeretetének értékéről, az Örkény István Színház múltjáról és jelenéről, Mácsai Pál családjáról és pályájáról. Úgy elszaladt a tervezett másfél óra, hogy a nagyszámú érdeklődőt vonzott beszélgetés végén nem maradt már idő, hogy a közönség is kérdezhessen, bekapcsolódhasson a beszélgetésbe. De talán lesz majd egy „legközelebb”, amikor Mácsai Pállal ismét Veszprémben találkozhatunk.

A VESZT idei programjában Domokos Ágens és férje, az ukrán Mykola Bondarchuk PTAH (’madár’) Színháza több előadással és tréninggel is bemutatkozott. Előbb kedden, majd pedig a Találkozó egyik „csúcsnapján”, pénteken is láthattuk őket. A nyelvi elemeket nélkülöző, mégis sokat mondó és az érzések mellett komoly gondolatokat is ébresztő mozgásszínházi produkciók szép példái annak az európai színpadi nyelvnek, mely a holland és német iskolák örököse, s egyre ismertebbé és érthetőbbé válik nálunk is.

Csütörtökön este került színre (darabtemetésként) a pécsi Janus Egyetemi Színház Vérnász című előadása. A nagy múltú JESZ társulata, mely a tavalyi évadban állította színre az együttes vezetőjének, Mikuli Jánosnak a rendezésében Federico García Lorca klasszikusát, a diákélet szokott ritmusa miatt néhány évente cserélődik, a fiatal egyetemisták váltják az alma materből kirepülő végzetteket. A Vérnász fiataljai ezzel az előadással köszöntek el maradó társaiktól. A JESZ idősebb generációhoz tartozó színészei a hazai egyetemi színházakhoz képest szorosabban kötődnek a Janushoz, lehetővé téve olyan előadások bemutatását is, melyekben különböző korú karakterek hiteles megjelenítésére van szükség. A Vérnász igényes jellemábrázolásának, vagy éppen a költői szöveg, a mozgáselemek és az ének egyaránt magas színvonalú tolmácsolásának feladatával nem minden szereplőnek sikerült megbirkóznia, de a mű szépségei, a mitikussá emelkedett családi tragédia mélysége (különösen a zárójelenetben, az asszonyok könny nélküli narratív siratásában) megmutatkozott.

Műhely Balázs Zoltánnal

A III. VESZT pénteki és szombati napja volt a leggazdagabb, a legsűrűbb. Magam a színházi előadásokon kívül két tréningre néztem be – Balázs Zoltánnak, a Maladype színház színész-rendező-vezetőjének Aranybogár elnevezésű módszerének délelőttjére, illetve másnap Góbi Rita táncos-koreográfus-együttesvezető testismereti-tudatosító tánctréningjére, csakis személyes elkötelezettségem, ismeretségem okán. Balázs Zoltánt tavaly láttuk vendégül a VESZT Dikció akció beszélgetésén, akkori jó élményeinek köszönhetően tett most eleget a veszprémi diákok meghívásának. Ritát annak idején a Magyar Táncművészeti Főiskolán (ma már Egyetem) tanítottam – nem táncolni, persze, csak színháztörténetre, dramaturgiára. Mindkét tréning nagyon jó hangulatú volt, a komoly, koncentrált munkával a résztvevők teljes figyelmét lekötötte. Nyilván sok, tovább is adható tapasztalatot szereztek mindnyájan.

KB35 Inárcs

A pénteki színházi programban este a KB35 Inárcs együttese egy néha zavarba ejtően hétköznapi és közvetlen játékkal indította A tökéletességen innen című, részben improvizatív játékot, ami azután már-már absztrakt-abszurd helyzetbe hozta a közönséget, amikor a szereplők karaktereiket és kapcsolataikat egyszer csak mozgásban jelenítették meg, kiszakítva a színházi közösséget, a játszók és a nézők alkalmi közösségét a mindennapiság ismerős közegéből, nagyobb mélységet, szélesebb távlatot adva a családi történetnek.

A PHSZ-Berze Színjátszók előadása

A PHSZ-Berze Színjátszók várták ezt követően a nézőket az Ipari Szakgimnázium termeibe és szabad tereire a Születésnap témájára reflektáló jeleneteikkel. A helyszínről helyszínre vándorló nézők egy-egy intim szituációt leshettek meg, a játszók korosztályának önmagukat, helyüket, szerepüket kereső karaktereivel, figuráival találkozhattak. Amint az inárcsiaknál, itt is egymásra montírozódott a valóság és a képzelet, a realitás és a recepció síkja. Mintha egy lázálomban idéződnének föl a fiatalok tapasztalatai kapcsolatokról, értékrendről, barátságról, s ezek az elmosódott, szinte formátlan torzképek válnának ismét valóságossá. A közönség jelentős része nemcsak fázott, de zavarban is volt a kukkolás érzete miatt, a nézők a tortahabot törölgetve magukról, az óriásnyúl „sátáni” kacajától kísérve jutottak el végül a Játékszín büféjébe, ahol a konklúzió összefoglalásaként a kórus előadásában fölhangzott a tanulság: változtass!

A fesztivál „hivatalos” köszöntőbeszédei (Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója, a védnökök, a levelének szavaiban jelen lévő Gabnai Katalin, Keresztúri József és Regős János) után az este a tavaly sikert aratott szegedi zenészek, a NAKED SZESZ Létige verskoncertjébe torkollott.

NNÁ: A mezők fehér lovagja

Szombaton a délelőtti tréning és a Pest megyei Színjátszó Tábor 25 éve gyűlt emlékeit fölidéző jubileumi beszélgetés után a nagy sikerű és már állandó résztvevőnek számító Nemes Nagy-os diákok, a 12. b első produkciójára gyűltünk a Latinovits-Bujtor Játékszínbe. A mezők fehér lovagja címmel, két orosz-ukrán meséből (kisebb dramaturgiai zökkenőkkel) kompilált előadás kiemelkedő összjátékot, néhány zseniális-közeli egyéni teljesítményt, összességében igazi nagy színházi élményt jelentett. A diákok mesterségbeli, zenei és mozgásteljesítménye épp úgy, mint egymásra figyelő, kölcsönösen támogató és bizalommal egymásra támaszkodó előadása büszkeséggel töltheti el a játszók mellett tanáraikat, mestereiket is.

SZESZ: Én, a Féreg

A soron következő előadásban Kafka kisregényének Kárpáti Péter által színpadra írt változatát a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) mutatta be Én, a Féreg címmel. Az ismert metamorfózis-történetnek a színpadi realitásba történt adaptálása a közönségtől igen nagy empátiát kíván, a szituációk elfogadását s egyben azonnali transzponálását egy kognitív szintre. A színész testében, jelenvalóságában megjelenített Georg K., aki azután (hogyan is, kinek a szemében, kiknek a számára?) Féreggé (itt ászkarákká) változik, igencsak elvont karakter, az átváltozására, létezésére a többi szereplő által adott reakciók pedig egyfajta hiperrealista, bár stilizáltra sűrített cselekményszálon jelennek meg. A darab keretében a vasúti kocsiba zsúfolódunk mi, nézők is, s köztünk, közülünk jelenik meg a történet különös átalakuláson átmenő hőse. Ez a bevonás-összekapcsolás azonban nem igazán esik jól a gyanútlan nézőknek, sokkal inkább elidegenítően, eltávolítóan hat, mintsem empátiával töltene föl. A profi színházak számára is csak hosszú értelmezést és gyakorlást, a színészi technikák tökéletesen pontos és következetes alkalmazását kívánó darab az előadást látva egyelőre meghaladta a szegedi társulat erejét.

Übü FC

A fesztivál (s itt pontosabb, ha nem találkozót írunk) leghumorosabb előadása a Veszprémben újonc Debreceni Egyetemi Színház Übü FC – A Döntő című abszurd produkciója volt. A Jarry szellemét a mai magyar futballcentrikus közéletre vetítő színházi pamflet jól egyensúlyozott a kidolgozott, begyakorolt csapatfölállás és a „rövidpasszos, kombinatív” taktika és játékmód, a rögtönzés és a közönség bevonásával előállható váratlan helyzetek vékonyra húzott „középvonalán”. A poénok ültek, a ziccereket belőtték, föl tudták oldani a színházi politizálásra nem vágyókat is, helyenként igazán önfeledt, de pontos játékot mutatva. A teremben kialakult hangulat még a nehéz helyzetekben is a játékosok mellett tartotta a közönséget. Szép meccs volt, ha az eredményjelző szerint vereség volt is a vége...

NNÁ: Saga

A szombati nap utolsó színházi produkcióját ismét a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnázium diákjaitól láttuk. Ezúttal mítoszt játszottak, a Saga a skandináv-germán mitológia fagyos, ködös világába vitt bennünket. A rítusszínház eszközeit gyakorlottan alkalmazó együttes (a 12. b másik fele, néhány „kisegítővel” a korábban színre lépettek közül) bizonyította összecsiszolódottságát, bár ezt a játékot nem érezték talán annyira közel magukhoz, mint a mesei történetet, kissé mintha távolabb lettek volna az előadók szerepeiktől, esetenként mintha kívül maradtak volna a rájuk bízott karaktereken. Fizikai teljesítményük és a zenei előadás magas színvonala azonban itt is nagy hatást tett. A számukra ismeretlen játéktér és a díszlet egyes elemei okoztak némi nehézséget a mozgásban, történt egy színpadi baleset is, de a siker nem maradt el.

Este az Ed Is On koncertjén nem volt telt ház (egyáltalán nem), a közönség, a szervezőket is beleértve, meglehetősen fáradtnak tűnt. S hátra volt még a III. VESZT utolsó napja. Vasárnap a Dráma Műhely Napok programjaié volt a főszerep. Egy gyerekelőadás volt csak hátra a színházi programból a tréningek, és a Cziboly Ádámmal zajlott záró beszélgetés mellett. Utóbbin a színházi nevelési programok alap-, illetve aktuális témái kerültek terítékre a résztvevők kérdéseinek, érdeklődésének megfelelően. A veszprémi és a máshonnan érkezett fiatal szakemberek bizonyára gazdag útravalót visznek magukkal az iskolákba és a színházi nevelési társulatokba.

A Kötmese, a Trainingspot Társulat két színészének előadásában a kisiskolás gyerekek számára mesél a barátság, a család, a szeretet erejéről szép, következetesen fölépített színpadi nyelven a fonalgombolyag-bábok, egy pár kötőtű, egy szúrós pulóver, a szobákat, lakótelepi házakat is megjeleníteni képes költöztető dobozok, csillagfényt idéző lámpafüzér és néhány dal segítségével. A VESZT fiatal és felnőtt közönsége az előadás idejére kiegészült a celldömölki gyerekekkel, akik nagyon élvezték is a nekik szóló színielőadást.

VESZT-csapat

A hamadik VESZT-től, a remek szervező-csapattól azzal búcsúztunk (nézők, szakemberek és társulatok egyaránt), hogy találkozunk (ha addig nem) jövő ősszel! Megérte a fáradságot, hisz igazi hagyomány lett Veszprémben az egyetemi színjátszók, a diákszínpadok, a dráma- és színházpedagógusok, az amatőr színtársulatok találkozója.