"Szeretnénk nyomot hagyni" - SZESZ 2017.
15. évadát kezdte tavaly szeptemberben a Szegedi Egyetemi Színház. A 25 fős társulat folyamatosan több párhuzamos előadáson is dolgozik, fesztivált szerveznek, könyvkiadást terveznek, sikerrel járják az ország fesztiváljait. Legnagyobb álmuk, hogy saját játszóhelyet teremthessenek Szegeden. Varga Norbert művészeti vezetőt kérdeztük a társulat tavalyi évéről és az idei tervekről.
- A tervekhez képest hogy sikerült a társulat 2017-es éve?
Varga Norbert: Sok minden sikerült, tudtunk fesztivált szervezni másodjára is, nyertünk hozzá forrást és ebből a forrásból saját kis fény- és hangparkot is tudtunk vásárolni. Leginkább az volt a cél ezzel, hogy előadásainkat könnyebben tudjuk mozgatni városszerte is, és akár szerte az országban. Az is fontos volt, hogy társulatunk zenei vonalának is legyen valamilyen alapfelszereltsége. A legfontosabb technikai háttér, a saját játszóhely kialakítása még előttünk áll. Annak viszont nagyon örülünk, hogy az SZTE Bölcsészkarának régi tornatermében, az anyajátszóhelyünkön (Szegedi Pinceszínház) kívül is tudunk előadásokat tartani és próbálni.
- A 2017-es év alapján melyik lenne az a 3 szó vagy kifejezés, mellyel a társulat munkáját jellemezni tudnád? Miért éppen ezek?
V. N.: Kitartás, szorgalom és munka. A munka a társulat minden szegmensére jellemző: az idén több feladatot próbáltunk szétosztani, bár nem mindig sikerült minden poszton okosan helyt állni. Egyre fontosabbá válik annak hatásos kommunikációja, hogy nem csak fény, hang és játék és mese a színház, hanem az odavezető utat is meg kell tenni, pokoltól a mennyig, a rendezőn keresztül a rendezőasszisztensen át egészen a legkisebbnek tűnő feladatokig. Mivel bejött egy új helyszínünk, a fent említett tornaterem, ezért újra ki kellett találnunk mindent. Ahogyan korábbi időkben: pakoltunk raklapokat és dobogókat pinceszínháztól oda és vissza, vásároltunk saját holmikat, ablakot pucoltunk. Mindent meg kellett tenni, hogy működtetni tudjunk egy új helyszínt és ennek kapcsán megint mindenki kapott a színészeten kívül mindenféle más munkát is. Ehhez kellett kitartás is, szorgalom is.
- Melyik előadásotok próbáira emlékszel vissza a legszívesebben?
V. N.: Az első kedves emlék a tornateremhez köthető, mert mivel ez egy talált helyszín és előadásunk címe Drubina Orsi haikuja volt: ”Nagyanyám immár webkamerán figyeli a tyúk hogy tojik”. Ennek a körülményei kellett megteremteni: legyen például tyúkólunk, illetve minden más, ami ebben az izgalmas térben a koncepció mentén még szükséges. Ez talán más számára nem tűnik annyira izgalmasnak, de olyan rég voltam már rendezőasszisztens, kitaláló-beszerző ember, hogy ezt a helyzetet nagyon élveztem.
A második a „NAKED SZESZ” zenekarunk próbái voltak, amikor a SZESZT fesztiválos performanszunkra készültünk. Aztán később a heti rendszeres próbáink, ami odáig jutott mára, hogy a vers-zenésítős utunkból egy lemeznyi anyag összejött. 2018 februárjában meg is jelentetjük ezt a lemezt. Nagyon élveztem a közös kötetlenebb formát, ami mégis feszes ütemben zajlik a mai napig is. A vers-zenésítős játékot sok helyszínen előadtuk már: itt Szegeden kocsmákban, kávéházakban, valamint Veszprémben a II. VESZT-en - nagyon szerettünk ott lenni, sok jó barátságot kötöttünk.
- Volt-e olyan workshop, műhelymunka, színházi tréning, ami előrelendítette a csapatot, és amit akár másoknak is ajánlanál?
V. N.: Kimondottan tematikus színházi tréningünk nem volt ebben az évben.
Azt gondolom, jól működik nálunk, hogy habár 25-en vagyunk, mégse egyszerre játszik mindenki a színpadon. Sok kicsi csapatunk van, és megnézzük egymás előadásait. Aztán megy az eszmecsere egy sör mellett, hogy akkor ki mit és milyennek látott. Ebben az évadban volt két új rendezőnk is, Nógrádi Claudia és Drubina Orsi, mindkettejük saját ötletéből, saját írásaiból dolgozott, ezért ilyen értelemben nagyon is sokat tréningeztek, vagyis kreatív munkát végeztek. Claudia Kalliopé történetét írta újra, s mivel az előadást is ő rendezte, itt szerencsésen összecsapott az írói én és a rendezői én. Nagyon jó, inspiráló közös munka lett a társulattal. A „Nagyanyámnál” közösen írták meg a darabot a színészek a rendezővel: ez az előadás teli van saját élményekkel, ezeket együtt beszélték át, együtt találtak rá az előadás sajátos világára, persze a rendező vezetésével. Izgalmas volt látni ezt a folyamatot, ahogy kialakul az előadás a próbától a bemutatóig. Ezt a műhelymunkát vagy módszert ajánlanám így külső szemmel is, meg színészként is – inspiráló lehet részt venni benne.
- Melyik előadásotokat játszottátok a legtöbbször ebben az évben? Miért éppen azt?
V. N.: Pintér Béla darabját A démon gyermekeit. Ezt az előadást 2016. áprilisa óta - eddig tehát, 2018 januárjáig - összesen 26 alkalommal játszottuk, beleértve a különböző fesztivál-fellépéseket is (Debrecen, Pécs, Budapest). Szeretjük ezt az előadást játszani, jó a téma és a közönség is szereti. Szép sikereket értünk el vele ilyen hosszú idő alatt: színészi különdíjat kapott Pécsett, a Magyar Művek Szemléjén Arany minősítést és egy különdíjat. Nagyon örülünk neki és nagyon köszönjük.
- Melyik az a 3 szó, ami az új évben előttetek álló feladatokat meghatározná? Miért ezek?
V. N.: 2017 szeptemberében kezdtük el a 15 évadunkat, épp ezért a 3 szó: számvetés, ünneplés és továbbgondolás. Ezt az évadot egy könyv kiadásával szeretnénk emlékezetessé tenni, ami egyrészt ismeretterjesztő, vagyis elmeséli 15 év történetét, ugyanakkor tanulmánykötet is (összefoglaló a szegedi egyetemi színjátszás kezdeteitől napjainkig), valamint beszélgetőkönyv Czene Zoltán alapító művészeti vezetővel és velem. Ennek a könyvnek a formájában is szeretnénk nyomot hagyni magunkról – én legalábbis szeretem a kézzelfogható dolgokat, és jobban hiszek benne, mint egy weboldalban.
Új bemutatónkat is az ünneplés jegyében kezdtük el próbálni: Kárpáti Péter darabját, az Én, a féreg című Kafka-kabarét, amit 2018. tavaszán a III. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozón (SZESZT) láthat a közönség.
Számot vetni és továbbgondolni ezek után lehet, vagyis az évad végén lehet leginkább, de az biztos hogy szeretnénk egy korszakot lezárni. Sok dolog van tervben, de mindig ugyanaz marad a sarokpont: a saját játszóhely. Most is szuperül működnek a játszóhelyeink, nagyon szeretünk a Szegedi Pinceszínházban lenni és a tornateremben is, köszönjük hogy befogadtak minket. Városszerte is több helyre várják produkcióinkat, de egy saját bázissal még ügyesebben tudnánk egyetemünk és Szeged hírnevét is vinni országszerte. Rengeteg ötletünk és tervünk van még, amit egy saját bázissal szebben és jobban tudnánk kivitelezni. Közben a jelenlegi játszóhelyeinket sem adnánk fel. Sőt a partnerséget és a sokszínűséget Szegeden belül mindennél többre tartom.
- Hogyan látjátok, 2018-ban mi lehet a Magyar Szín-Játékos Szövetség legfontosabb, reálisan elérhető célkitűzése?
V. N.: Minél több ilyen jó fesztiválszervezés, ahogy a múlt évben is, hogy tudjunk találkozni egymással minél gyakrabban.
- Ha hirtelen a társulat kapna 20 millió forintot, mire költenétek?
V. N.: Saját játszóhely megteremtésére és a Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó szervezésére.
Kapcsolódó anyagok:
Comments