Okulárét fel!

Okuláré projekt. Mit rejthet a cím? Látszerfejlesztő technikákat? Régi korok szemüvegeinek gyűjteményét? Nem, erről szó sincs: kortárs darabok előadását felolvasó-színházi formában.

Somogyi Tibor nézőként, szereplőként és íróként is részt vett már az eddig 16 alkalommal megvalósult esemény-sorozatban. Írásában összegzi tapasztalatait és élményeit, hogy még jobban lássuk: mi is húzódik a sorok között?

Felolvasószínház. Ízlelgethetünk egy nem hétköznapi fogalmat tovább és lehet még mindig nem világos, miről van szó. Próbáljuk helyre tenni a fogalmakat. Mi a felolvasószínház? Nincs egyértelmű válasz rá. Vannak, akik egy darab színreviteléhez átmeneti állapotnak tekintik; vannak, akik szerint egy izgalmas és hasznos önálló műfaj; és van, aki szerint a felolvasószínház az, amikor a színészek lusták megtanulni a szöveget.

Debreceni Okuláré

Szerintem a felolvasószínház lehetőséget ad megismerni új drámaszövegeket, kipróbálni magát kezdő színészeknek, együtt gondolkozni színházról és szövegről és a „ hagyományos” színház felé való továbblépésre is nyitott.

Nem szab gátat az országhatár Az Okuláré projekt 2014. elején indult hódítója útjára Budapestről - és nem szabott neki gátat az országhatár. Kitalálója Ilyés Lénárd, vagyis Leó, ismert színházi szakember. A részt vevő városok száma változó, de már több mint 20 helyszín vett részt benne. Budapest, Debrecen, Szeged, Miskolc és Kaposvár mellett kisebb települések, mint Hódmezővásárhely vagy Isaszeg, a külföldiek közül Calgary, Brno, Berlin vagy Oslo. Ezekben a városokban az ott élő magyarok szervezik az eseményt. A felolvasó-helyszínek pedig sokfélék: van, ahol színház, színházterem, máshol művelődési ház vagy kocsma, sőt, van ahol lakásban szoktak okulárézni: bizonyságát adva, hogy nem a helyszín jellegén múlik a drámaiság.

Felolvasók Oslóban

A szervezők minden alkalommal három kortárs drámaírót kérnek fel arra, hogy írjanak egyfelvonásost egy előre megadott témáról. Kezdők és tapasztaltabbak is akadnak köztük. Ezeket azután többnyire ugyanabban az időpontban olvassák fel, amatőr és hivatásos színjátszó társulatok tagjai vagy helyi civilek az összegyűlt közönségnek. A felolvasások után a közönséggel a felolvasók megbeszélik milyen gondolataik, érzéseik vannak a drámai szövegekről, a végén pedig megszavazzák, melyik volt az adott helyszínen a legjobb darab. A helyi szavazások eredményeit összesítik és az a legtöbb szavazatot kapott darab szerzője automatikusan meghívást kap a következő Okuláréra is, azaz írhat még egy drámát más témában. Persze, semmi sincs kőbe vésve. Volt már rá példa, hogy valamely helyszínen csak egy héttel később rendezték meg az Okulárét, és arra is, hogy döntetlen miatt két szerző jutott tovább - ezáltal négy darab került terítékre a következő alkalommal. Volt olyan is, amikor kilenc dráma íródott, és a játszóhelyek választották ki azt a hármat, amelyeket felolvasnak.

Szalámit karikázó pszichopaták, beszélő macskák, instant Jézusok

A témák általában egyszerűek és elég nagy mozgásteret adnak a szerzőknek. Pl. volt már Bizalom, Flört, Háború, Szerelemtelen, Kétely, Ígéret stb.- eddig összesen 16 alkalommal, eleinte kéthavonta, most már havonta. Micsoda sztorik kerültek itt terítékre! Megjelentek többek között kupakgyárosok, menhelyi emberek, hordólakó bölcsek, ígéretbizniszben utazók, csoportterápiások, művészek, szalámit karikázó pszichopaták, beszélő macskák, bohócok, katonák, a jövőben élők, karma sújtotta hajléktalanok, szervtrafikosok és instant Jézusok.

Budapesten a színészek megtanulták Acsai Roland Háborítatlanul című szövegét

Jómagam talán még 2008-ban láttam egy zseniálisan megkomponált felolvasószínházat a Debreceni Egyetemen Háy János egyik darabjából és már akkor felébresztette a fantáziámat, hogy mennyi lehetőség van ebben a műfajban. Az igazán jó felolvasószínházakban nem zavaró a szövegkönyv jelenléte, sőt eltűnik vagy szervesen beépül a darabba. Sajnos ez az élmény csak alkalmi volt nekem, így hát örültem, mikor hírét vettem az Okuláré projektnek.

Túl a szimpla felolvasáson

A debreceni Okuláré helyszíne az egyetemi színház, a DESZ elsődleges próba- és játszóhelye: a DESZ-terem - és az tökéletesen megfelel erre az alkalomra is, megfelelő hangulatot biztosít, intim, de nem tolakodó. Már az elején bekapcsolódtam a munkába mint felolvasó, máskor pedig mint néző. Az első időkben kizárólag a szövegekre koncentráltunk mindennemű játék mellőzésével, de miután azt tapasztaltuk, hogy a többi helyszínen egyre bátrabban élnek a játéklehetőségekkel, azóta mi is próbálkozunk többet adni egy szimpla felolvasásnál. Gyakran egy rövid, de kompakt darab kapcsán még izgalmasabb kiókumulálni, milyen elemekkel erősítsük a szöveg hatását, jelenítsük meg világát, milyen finom játék illik bele. Ennek kapcsán felvetődött, hogy mennyire vesszük figyelembe a szerzői szándékot azáltal, hogy egy újabb jelentésréteget teszünk rá az előadásunkkal, és hogy ezáltal színházi eszközökkel egy kevésbé jó szöveget is feljavítunk. Úgy érzem, ez belefér, hisz maximálisan figyelembe vesszük az intenciókat, és ha a szerző később színpadra akarja állítani a darabját, jó lehetőség próbálgatni a szöveget. Ebből a szempontból emlékezetes számomra Szabó Imola Julianna Embermenhely című drámája, ahol az abszurd, mégis ismerős világ izgalmas karakterekkel találkozott. Vannak olyan Okulárés darabok, amelyek továbbjutottak a felolvasószínház keretein és máshol is közönség elé kerültek, mert látott valaki elég fantáziát benne, hogy kivigye az Okuláré fókuszából. Volt, amelyik a Víztoronyban, volt amelyik kocsmaszínházi keretek közt, és volt, amelyik a Csokonaiban [a debreceni Nemzeti Színházi - a szerk.] tűnt fel újra. Általában a következő előadáson teljesen más játékon alapult a mű. Egyedül a Campus fesztivál nem volt megfelelő helyszín a felolvasószínháznak.

Szeged most februárban - Tóth Ádám: Keselyű köz 34. című művének felolvasása

Mivel jó ideje írok, szerzőként is kipróbáltam magam a Háború témára íródott Front van című drámámmal. Ennek kapcsán a szegedi Okuláré működésébe is bekóstoltam. Izgalmas volt személyesen megtapasztalni egy másik városban, ahogy az általam kitalált karakterek hangot és arcot kaptak, vagy például az általam beépített dalbetét pedig új dallamot. Az is izgalmas élmény volt, hogy a közönség nem tudva, hogy inkognitóban a szerző is jelen van, szabadon véleményezte a darabomat, meglepően pozitívan. Utána pedig a szegedi hétfő éjszakába is belekóstoltam a színészekkel. Képeken is jó volt látni, hogy milyen eszközökkel oldották meg a többi helyszínen például, hogy az egyik főszereplő egy macska. Még az sem zavart, hogy a deklaráltan kandúr macskát Győrben hölgy játszotta.

Rácsodálkozni egymásra

A debreceni közönség általában nem nagy létszámú - ellentétben például a szegedivel - de egy lelkes kis keménymag mindig képviselteti magát. A három év alatt nagyon sokféle darabbal találkoztunk, rendkívül széles volt a paletta és az is kiderült, hogy mennyire más a közönség ízlése. Debrecenben is voltak szélsőséges véleményütközések egy-egy darab kapcsán, az egyéni ízlésen túl attól is függően, hogy a humort vagy a drámaiságot, az izgalmas szöveget vagy a játszhatóságot tartották fontosabbnak a véleményezők. A szavazáson az arányok legtöbbször megoszlanak, volt már példa hármas döntetlenre is.

Okuláré a debreceni DESZ-teremben

És akkor arról nem is szóltam, hogy a debreceni Okuláré-viselők, gyakran mentek szembe a többi város döntésével. Érdekes látni, hogy abban a darabban, amit mi egyértelműen ledorongolunk, milyen értékeket fedeznek fel teljesen más nézőpontból más helyszíneken. Sok vita volt a megkötések figyelembevételéről. Az Okuláré projekt darabjai témára íródtak. Ehhez képest sok esetben a témához való kötődés néha nyomokban vagy nagyon erőltetetten fedezhető csak fel. Kérdés ilyenkor, hogy ha egyébként a darab jó, ezt mennyire vegyük figyelembe szavazásnál? A 15 perces időhatár is hasonló dilemmák elé állított gyakran minket, hiszen némelyik szerző lényegesen túllépte ezt a határt, illetve voltak, akiknek a drámája inkább novellának tűnt. Kevésbé jellemző példa, de olyan is volt, amikor a dráma túl rövid volt, vagy túl sok kibontatlan karaktert vonultatott fel. Némelyik a túltengő szerzői utasításokkal állította fejtörés elé a játszókat. Izgalmasak a felolvasások utáni megbeszélések, jó rácsodálkozni, mennyire máshogy vagyunk képesek dolgokat látni és mennyire mást tartunk fontosak. Toleranciára és empátiára késztető, építő diskurzusok ezek. A szerzőknek nincs könnyű dolga. 15 percbe belezsúfolni minden mondanivalót, illeszkedjen a témához, legyen előadható. Az is fontos, hogy elkerülje a két végletet: a didaktikus, szájbarágást és azt, amikor mindenki azon tűnődik, hogy most ez mi volt. Az is figyelemreméltó, hogy zsinórban több hónapon át nem szoktak nyerni a szerzők: a nyertes következő darabja mindig kicsit gyengébb, fáradtabb. Talán mert kevesebb idő van az alkotásra. Az Okuláré-drámáknak köszönhetően nagyon sok vicces, humoros, abszurd, elgondolkoztató pillanatot éltem át, kicsit hiányolom azonban az igazi, szíven és arcon ütő drámát, mert ebből volt a legkevesebb - talán a megíráshoz rendelkezésre álló idő rövidsége miatt. Az Okuláré ereje többrétű. Kipróbálhatják magukat a kortárs drámaszerzők és a rutinos és kezdő felolvasók egyaránt, miközben a közönség is jól szórakozik. Jó lenne, ha minél többen tennék fel a jövőben is az okulárét!