Az inárcsi színjátszás története

Az egész történet leírható úgy, mint intézményesülési folyamat, amely a drámapedagógiai módszerek egyre szélesebb körű alkalmazásával járt együtt. A kezdeti esetlegesen szerveződő előadások után, amelyek a versmondásra épültek, a rendszeres, szakköri keretek közt folyó munka következett, amely lehetővé tette, hogy egyre nagyobb szerepet kapjon a készségfejlesztés, a csoportos munka, az improvizáció, a drámajátékos tevékenységek. Ezek a formák afelé hatottak, hogy a gyerekek egyre aktívabban vegyenek részt a munkában, egyre nagyobb szerep jusson képzelőerejüknek, saját élményeik kifejezésének, a közös munkának.

1988-ban, az Inárcson magyart és történelmet tanító pedagógus-házaspár, Kovácsné Lapu Mária és Kovács Géza elkészítette első előadását, amely sokban hasonlított a 60-as évektől kezdve az iskolai színjátszásban népszerű irodalmi pódiumműsorokra. Lapu Mária, aki kezdettől fogva vezető szerepet vitt a munkában, elmondása szerint elsősorban saját korábbi amatőr színjátszó tevékenységéből (Szegedi Egyetemi Színpad – Paál István) merítette a késztetést arra, hogy tanárként is hasonlóval próbálkozzon.

1988–1998

Az első inárcsi előadások a már korábban is folytatott színvonalas versmondó tevékenységre épültek. Ezek az előadások tehát erősen irodalmi indíttatásúak voltak, a szövegmondás, a versek értő interpretációja volt az elsődleges cél, amit élénkítettek bizonyos színházi elemek, elsősorban ének és stilizált mozgás. Az ekkori tevékenységből még teljesen hiányzott a drámai szituáció, a gyerekek a rendezői koncepció alapján szerkesztett szövegek közvetítőiként kaptak csak szerepet. Ennek megfelelően a színjátszó tevékenység is csak időleges volt, beleillett a szokásos iskolai gyakorlatba, amely egy-egy iskolai ünnepély alkalmából összegyűjti a legtehetségesebbnek tartott gyerekeket, hogy létrehozzanak egy alkalmi előadást.

Ezen csak a fesztivál részvétel mutatott túl valamelyest. Az első előadás, 1988-ban Amíg csak élünk címmel egy Petőfi köré épülő ünnepi műsor volt, amely az oratórikus hagyományok mellett kisebb részben a Paál István rendezte hajdani Petőfi-rock előadásból is táplálkozott: az elmondott verseknek stilizált mozgások voltak hivatottak teátrális erőt kölcsönözni. Ez az előadás egy „véletlen” folytán eljutott Csurgóra, a diákszínjátszó fesztivál döntőjére. Lapu Mária elmondása szerint, itt szembesültek azzal, hogy a diákszínjátszás legjobb produkciói milyen formákat alkalmaznak, hogy ezek az előadások azokról a gyerekekről, fiatalokról szólnak, akik szerepelnek bennük. A következő évben, 1989-ben különböző versekből, reklámokból szerkesztett, Az idő a mienk című előadás már önálló produkció volt abban a tekintetben, hogy nem iskolai műsornak készült, hanem egyrészt a politikai változásokra reflektált színházi eszközökkel, másrészt benevezték a Soproni Országos Diákszínjátszó Napokra, amelynek el is jutott a döntőjébe. Ez az előadás bátrabban élt színházi eszközökkel, a stilizált mozgás, a néptánc, a versek és a magnóról bejátszott reklámok, egymással drámai feszültségben álló elemekként hoztak létre komplex hatást: a színpadi események egyfajta rituális nyelvezettel idézték meg a történelmi változásokat úgy, hogy erőteljes állásfoglalást fogalmaztak meg velük kapcsolatban.

A diákszínjátszó fesztivál és egy Kaposi László által tartott továbbképzés hatására Lapu Mária és férje, Kovács Géza elkezdtek az általános iskolás gyerekekkel úgy foglalkozni, hogy a látott drámajátékos elemek is megjelentek a próbákon. Elkezdtek meséket, gyerekirodalmi prózai alkotásokat dramatizálni, megteremtve ezzel annak a lehetőségét, hogy a színpadon, a közös játék során a gyerekek drámai szituációkba kerülhessenek. Már ebben az időben is fontos szerepet töltött be az inárcsi színjátszók életében, nagymértékben járult hozzá a közösség fejlődéséhez a Zamárdiban évente megrendezett PEMZLI tábor, amelyet az akkori a Pest Megyei Közművelődési Intézet keretei között szervezett Nagy András László.

Jelenet a felújított Helység kalapácsából

Pest megye különböző településeiről érkező gyerekek itt vegyes csoportokban, egy-egy elismert gyermekszínjátszó rendező irányításával dolgoznak egy héten át egy előadáson, amit az utolsó nap bemutatnak. Az itteni munka nagy hatással volt Lapu Máriára is, hiszen olyan rendezőkkel került közeli kapcsolatba és dolgozhatott együtt, mint Fodor Mihály, Kis Tibor, Jancsó Sarolta vagy Pap Gábor, de hasonlóan fontos a tábor gyerekekre tett hatása, akik olyan közösségi élmény részeseivé váltak, ami kihatott évközi működésükre is.

1998–2003

A következő szakasz - amely 1998-99-ben kezdődött, amikorra a vezetők az inárcsi színjátszás kezdetének tizedik évfordulójának megünneplését tűzték ki célul - egyre szerteágazóbb törekvéseket hozott magával. Az Élhettünk volna gyönyörűen című előadás csoportjának magja a diákszínjátszásban próbálkozott tovább.

Emellett újabb generációk kezdték el a színjátszást az általános iskolás korosztályban is. Ezt a szakaszt, amely nagyjából a következő nagyobb intézményes változásig, a művészeti iskolás tagozat megalakulásáig számítható, elsősorban az útkeresés jellemzi, ami a rendezés, az előadások létrehozásának decentralizációjával járt. A változást elsősorban a diákszínjátszós tapasztalatok generálták, illetve az a munka, ami ezek hatására a diákszínjátszó csoportban folyt. Ez a hatás érvényesült a gyermekszínjátszó munkában is: az előadások tematikája egyre gyakrabban a gyerekeket közvetlenebbül érdeklő témák felé mozdult el, és a drámapedagógia eszköztára is egyre nagyobb részben jelent meg a foglalkozásokon.

Jelenet a maiak Az emlékek őre című előadásából

2003–2008

Új szakasz kezdődött az inárcsi színjátszás történetében, amikor 2003-ban az akkor még Fantázia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (ma Múzsák néven működik) telephelyet hozott létre Inárcson, amelybe tanszakként a színjátszás is betagozódott. Ez a fejlemény rövidtávon leginkább azt jelentette, hogy a korábbi szűkös szakköri keretek helyett jobb anyagi feltételeket biztosított, hosszú távon lehetővé tette a tevékenység kiszélesedését, egyre több színjátszó bevonását a munkába, és új tanárok megjelenését a csoportok vezetői között.

Új fejlemény volt, hogy 2003-ban egy új generációs diákszínjátszó csoport született meg, amely az elsőt követve, az általános iskola elhagyása után is folytatta tevékenységét, hagyománnyá téve ezzel ezt a gyakorlatot. 2004-ben Szivák-Tóth Viktorral közösen átvettük ennek a diákszínjátszó csoportnak a vezetését, ami az első lépés volt afelé, hogy az egyszemélyes (illetve házastársi) intézményből valódi műhely alakuljon ki.

A gyermekszínjátszás terén néhány évig még nem következett be a csoportvezetői feladatok megosztása. Az itt folyó munka továbbra is rengeteg gyereket vonzott, az inárcsi színjátszók száma száz fő körül állandósult, akik közül - három-négy csoportban - hatvan-hetven volt általános iskoláskorú gyerek.

Eközben tovább működött a későbbi KB35 Társulat, a diákszínjátszó korosztályt elhagyva, újabb mérföldkőként, megteremtve az inárcsi felnőtt színjátszást. Az előadások készítésében egyre nagyobb szerep jutott a játszóknak. 2006-ban rengeteg közös munkával jött létre, bár inkább csak részsikereket mondhatott magáénak Bulgakov A képmutatók cselszövése című drámájának bemutatása. A kollektív irányítási mód már jobban működött a következő évben Németh Ákos Müller táncosai című drámájának színpadra állítása során. Ez az előadás az inárcsi színjátszás egyik legsikeresebb előadása, ugyanis az Arany Deszka Fesztiválon a Magyar Szín-Játékos Szövetség zsűrijétől arany minősítést kapott. Az előadás igazi kollektív munka eredménye, az egyes jelenetek hosszas csoportos munka után jöttek létre, majd Lapu Mária jó érzékkel alakította ki belőlük az előadás egységes szövetét.

A következő évben tovább folytatódott a tendencia, hogy kollektív munkával hozzunk létre előadást. Ebben az esetben Petőfi-versekből szerkesztettünk egy műsort, Ki vagyok én? címen, amellyel az volt a célunk, hogy a versek egy-egy markáns szerep artikulációjaként kapjanak hangot, egy olyan előadásban, amely képes lehet felmutatni a Petőfi-versekben rejlő szélsőséges attitűdöket, amelyek egymással kerülnek drámai feszültséget hordozó párbeszédbe.

Jelenet a Ki vagyok én? felújított előadásából

Ahogyan a KB35 Társulat – először 2005-ben nevezte így magát a Budapesttől körülbelül harmincöt kilométerre található Inárcs hajdani gyermek-, majd diákszínjátszókból álló felnőtt csoportja – esetében is időszerűvé vált a felnőtté vált tanítványok bevonása a rendezésbe, a társulat vezetésébe, úgy a művészeti iskolás csoportok irányítása is egyre több kézbe került az utóbbi években. Lapu Mária „kinevelte” segítőit és utódait, akik kiszélesíthetik a működés kereteit és folytathatják azt, amit elkezdett.

Az a műhely, ami kialakulóban van Inárcson, a művészeti iskola mellett most már egyesületi háttérre is támaszkodhat, ugyanis 2007-ben megalakult a KB35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület, amely összefogja és finanszírozza elsősorban azokat a tevékenységeket, amelyek a művészeti iskolán kívül folynak, tehát a két felnőtt csoport működését, de emellett a művészeti iskolás csoportok utazását, táborozását is támogatja.

A színjátszás az utóbbi évekig elsősorban a létrehozott produktumaiban képviselt értéket. Azokat a lehetőségeket teljesítette ki, amelyek a közös alkotásban, az élményközösségben, az irodalmi értékek interpretációjában rejlenek. Elsősorban kultúrateremtő, illetve közvetítő szerepet töltött be; erős közösségteremtő erőként működött. Valószínűleg Inárcson a legnagyobb a diákszínjátszók száma azok között a települések között, amelyeken nincs középiskola.

AZ UTÓBBI ÉVEK

Az elmúlt években a KB35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület tevékenysége folyamatosan bővült, ugyanis az előadások létrehozása mellett egyre nagyobb szerepet kapnak olyan tevékenységek, amelyek vagy a drámapedagógia egyéb területeihez tartozó tevékenységek bevonását célozzák, vagy a színjátszás helyi kontextusának és a szakmai kapcsolatoknak erősítését szolgálják. Előbbire példa a környékbeli pedagógusok számára megtartott drámapedagógia-képzés. A színházi-kulturális közeg megteremtését pedig leginkább a színjátszó, illetve színházi fesztiválok megszervezése szolgálja a Zrumeczky Dezső Művelődési Házzal együttműködésben.

A Színkavalkád Fesztiválon a KB35 Társulathoz hasonló közösségi színházi társulatok lépnek fel, akikkel közösen élénk színházi fórumot alkotunk közös tréningekkel egybekötve. Az IDE (Inárcsi Diákszínjátszó Egyveleg) Feszten pedig diákszínjátszó csoportoknak biztosítunk fellépési és ismerkedési lehetőséget. Ezek a rendezvények segítenek Inárcson élő közeget teremteni: színjátszáshoz kötődő gyerekek és fiatalok közösségét, melynek tagjai kapcsolatokat teremtenek, és együtt szerveznek meg eseményeket, tehát aktív módon, új kompetenciákat elsajátítva töltik szabadidejüket. Ráadásul a fesztiválok lehetőséget adnak arra is, hogy a színjátszás értékeit megismerhesse a község közvéleménye is.

Összességében elmondható, hogy az inárcsi színjátszók a jelenben is élő, fejlődő közösségként működnek: a színvonalas előadások mellett egyre bővülő tevékenységet folytatnak, és a KB35 Inárcsi Színjátszó Közhasznú Egyesület mára valódi műhelyként, számos ember együttműködésével viszi tovább a negyedszázados hagyományt.

(Megjelent az inárcsi színjátszás 25 éves évfordulójára kiadott Kavalkád című kötetben.)

A fotók az inárcsi színjátszás huszonötödik születésnapját ünneplő, a korábbi előadásokat felújító és a maiakat bemutató fesztiválon készültek.

INÁRCSI MÉRFÖLDKÖVEK 25 ÉV LEGFONTOSABB DÍJAI, MINŐSÍTÉSEI

1992 FELIX SALTEN: BAMBI Rendezte: Kovácsné Lapu Mária Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó (WS) országos döntő (Lakitelek): ezüst minősítés

1993 FRANK WEDEKIND: A TAVASZ ÉBREDÉSE Rendezte: Kovácsné Lapu Mária WS országos döntő (Paks): különdíj

1996 ÖRÖK ELEKTRA Rendezte: Kovácsné Lapu Mária Országos Diákszínjátszó Találkozó (ODT) fővárosi döntő (Budapest): bronz minősítés

1998 VONZÁSOK Rendezte: Kovácsné Lapu Mária, Kovács Géza WS országos döntő (Tatabánya): közösségért díj, Kovácsné Lapu Mária: rendezői különdíj

1999 ÉLHETTÜNK VOLNA GYÖNYÖRŰEN Rendezte: Kovácsné Lapu Mária, Kovács Géza WS országos döntő (Tatabánya): megosztott fődíj

PISTI Rendezte: Kovácsné Lapu Mária, Kovács Géza ODT országos döntő (Csurgó): különdíj, Kovács Zoltán: alakításdíj

2003 SARKADI IMRE: KŐMŰVES KELEMEN Rendezte: Kovácsné Lapu Mária ODT országos döntő (Veszprém): Szivák-Tóth Viktor: színészi díj

2004 SPIRÓ GYÖRGY: FOGADÓ A NAGY KÁTYÚHOZ Rendezte: Kovácsné Lapu Mária, Kovács Géza Arany Deszka Fesztivál (ADF): Boda Tibor: alakításdíj, Szivák-Tóth Viktor: alakításdíj (a zsűri díja), Boda Tibor: a legjobb epizódszereplő díja (közönségdíj)

2007 NÉMETH ÁKOS: MÜLLER TÁNCOSAI Rendezte: Kovácsné Lapu Mária MSZ-JSZ arany minősítés, ADF (Ajka): Balogh Ferenc és Szivák-Tóth Viktor legjobb férfi alakítás, Fodor Éva legjobb női alakítás

MÜLLER PÉTER: LUGOSI Rendezte: Ács Tamás Arany Deszka (közönségdíj)

PETŐFI SÁNDOR: JÁNOS VITÉZ Rendezte: Kovácsné Lapu Mária WS országos gála (Debrecen): meghívás

2008 ÉLET A KEREK ERDŐN KÍVÜL Rendezte: Kovácsné Lapu Mária, Kovács Géza WS országos gála (Budapest): meghívás

KI VAGYOK ÉN? (P. E. T. Ő. F. I.) Rendezte: Kovácsné Lapu Mária, Kovács Zoltán, Szivák-Tóth Viktor MSZ_JSZ arany minősítés, Kaleidoszkóp Versfesztivál: versszínház kategória fődíj, Balassagyarmati ISZN: különdíj

2010 REÁLIS ESÉLY Rendezte: Kovács Zoltán MSZ-JSZ arany minősítés

2011 MORRISN PANYCH: HETEDIKEN Rendezte: Szivák-Tóth Viktor MSZ-JSZ arany minősítés, ADF: Malik Gábor: alakításdíj, Szivák-Tóth Viktor: alakításdíj, Balassagyarmati ISZN: Szivák-Tóth Viktor: alakításdíj, rendezői különdíj, a Dramaturgok Céhe különdíja

A KOR, AMELYBEN ÉLÜNK Rendezte: Kovácsné Lapu Mária WS országos gála (Debrecen): meghívás

SEMMI BAJ Rendezte: Szivák-Tóth Viktor WS országos gála (Debrecen): meghívás

2012 JÓZSEF KRISZTINA ÜGYE Rendezte: Kovács Zoltán, Szivák-Tóth Viktor MSZ-JSZ arany minősítés, ADF: Fodor Éva – alakításdíj, Szivák-Tóth Viktor – legjobb epizódszereplő

2013 LOIS LOWRY: AZ EMLÉKEK ŐRE Rendezte: Kovácsné Lapu Mária, Kovács Anna WS országos gála (Debrecen): meghívás

Köszönet Maczák Ibolyának gyűjtőmunkájáért!