Elhunyt Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke

A Magyar Versmondók Egyesülete megrendülten, kimondhatatlan fájdalommal tudatja, hogy az egyesület alapítóelnöke, Kiss László, a versmondás és az amatőr színjátszás egyik legjelesebb jelenkori képviselője, az amatőr művészeti élet egyik dzsinje, 72 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Több szakmai és társadalmi szervezet vezetőjeként elvitathatatlan érdemeket szerzett az amatőr művészeti ágak kibontakozásában, a hazai és Kárpát-medencei tehetségkutatásban és tehetséggondozásban.

A Radnóti-, Csokonai- és Bessenyei-díjjal kitüntetett közművelődési és kulturális szakértő, rendező, szerkesztő, alapítója volt a Magyar Versmondók Egyesületének, a Magyar Szín-Játékos Szövetségnek, az Országos Diákszínjátszó Egyesületnek, életre hívója és kuratóriumi elnöke a Latinovits Emlékmű Alapítványnak, és főszerkesztője a Versmondó című, negyedévente megjelenő szakmai folyóiratnak. Nevéhez fűződik a Neszmélyi Vershajó és elődje, a balatonszemesi és a bajai versmondó táborok létrehozása, az általános iskolások legnagyobb versenye, a Regösök húrján… vers- és prózamondó verseny gondozása, szervezése, számos diák- és amatőr színjátszó találkozó megálmodása és fejlesztése éppúgy, mint a Bujtor István Filmfesztivál elindítása, a Latinovits versmondó találkozó megalapítása és szervezése, valamint a Kaleidoszkóp VersFesztivál elnevezése és a Ki viszi át a szerelmet díj megalapítása.

Megannyi versenyen helyet foglalt a szakmai zsűriben: a Nemzeti Színházzal közös Nemzeti VERSenyen, a József Attila országi vers-, prózamondó és verséneklő versenyen, a Radnóti Miklós versmondó versenyen, a Moson Megye Színjátszó Találkozón, az adácsi Országos Falusi Színjátszó Találkozón, a Feszt Festen és a Helikonon is. Az elmúlt években a Magyar Versmondók Egyesülete révén tevékenyen bekapcsolódott olyan európai uniós oktatási és közművelődési projektekbe, mint a hazai és határon túli testvériskolai programok, az egész életen át tartó tanulás lehetőségeinek kistérségi megteremtése, vagy a színházi nevelés pilot programjai, valamint segített hét megyei, illetve regionális NépmesePont létrehozásában. Innovatív, modern, de tradíciótisztelő szakember volt.

2018-ban Gyémánttengelyen címmel jelent meg életrajzi kötete, amelyben a vele és róla készült interjúkat, portrékat, elemző írásokat olvashatjuk. „Szerelmet, életet, egzisztenciát köszönhetek a versnek”– vallotta. A kötetben Lutter Imre versmondó egyesületi elnöktársa, barátja ír róla előszavában, jelezve, hogy a kötet pontos képet ad Kiss Lászlóról, viszont a vele készülő interjúk, illetve az általa írt tanulmányok, beszédek, szónoklatok révén maga a kultúra, az amatőr művészetek, a közművelődés és a civil társadalom korszakonként, s még azokon belül is időszakonként változó helyzetéről is pontos képet kaphatunk. Hiszen az amatőr mozgalmak, a közművelődés egyik előre mozdítója, tevőleges és fáradhatatlanul hatékony szereplője volt. Beleértve a színjátékosok, a táncházmozgalom, a versmondás műfajának képviseletét, a civil társadalom, a népművészet, a néptánc, a tárgyalkotó népművészet, a bábok művészetét és a költészetet is.

Kiss László 1947. június 5-én született Budapesten, nehéz sorsú családban. 1973-ban népművelés- könyvtáros szakképesítést szerzett, 1977-ben főiskolai kiegészítő államvizsgát tett, majd 1981-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karának népművelés szakán végzett. Az amatőr színjátszás szervezésével, rendezéssel már a hatvanas években foglalkozott. 1964-től három éven át a Danuvia Központi Szerszámgépgyárban, majd 1971-ig a VBKM Kaposvári Gyárában dolgozott népművelőként. Amatőr-színjátszó rendező képesítését ekkor szerezte meg, s ezt követően öt éven át a Kaposvári Megyei Művelődési Központ előadója, utána a Kaposvári Városi Tanács csoportvezetője volt. 1978-ban költözött a fővárosba, miután megismerte három éve elhunyt feleségét, az ugyancsak a közművelődésben tevékenykedő Kiss Mariannát, aki a pestszentlőrinci Kondor Béla Közösségi Ház igazgatója volt. Kiss László a Pataky Művelődési Központban dolgozott előadóként, majd Józsefváros művelődési osztályának csoportvezetője, 1982-től a Művelődési Minisztérium főelőadója lett. 1988-tól 1993-ig az Országos Kisipari Szövetkezet önálló osztályvezetője, majd tizenhét éven át a Kulturális Minisztérium vezető-főtanácsosa volt. Nyugdíjas éveiben, 2010-től a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus munkatársakét dolgozott.

Munkájáért 1974-ben és 1986-ban Miniszteri Dicséretben részesült, 2000-ben Radnóti-díjjal tüntették ki, 2003-ban megkapta a Honvédelemért Érdemérmet és a Magyar Kultúra Lovagjává avatták, majd 2005-ben Bessenyei György-díjjal, 2009-ben pedig Csokonai-díjjal tüntették ki. Komoly szakmai tanulmányokat jelentetett meg az amatőr művészeti csoportok helyzetéről, a szövetkezeti mozgalom közművelődési tevékenységről és szerepéről, az amatőrség fogalmáról, definiálásáról, az amatőr művészetek szerepéről a főváros közművelődésében, valamint az amatőr versmondásról. Nemrég született meg kis unokája, aki új lendületet adott a mindennapjaiban. Fia, Kiss Gergely és családja Berlinben él.

„Az első szót a föld mondja ki.

Az anyaföld, de aztán a dermedt

tél térdei, limlomjai

közül beszélni kezd a gyermek.”

Bella István költő, a Magyar Versmondók Egyesületének egykori tiszteletbeli elnöke A vers születése című költeménye ezt követően még hét versszakon át úgy halad, ahogy megtanul az ember, az emberiség beszélni. És a költő gondolatmenetéhez hasonlóan Kiss Lászlóval létrejött az amatőr művészetek bölcsője, s a benne cseperedő gyermek dadogása kerek beszéddé változott, amely nem kertel, s amely visszagurul, ha kell, egy előző korba, vagy előregördül egy következő társművészeti ágba, Kiss László létezésének egy szakaszába, ami sokak művészi létét határozza meg.

B. Gelencsér Katalin dr., az ELTE BTK-PTK nyugalmazott egyetemi docense írta róla, hogy „Kiss László, aki szellemi életünk egyik önkéntes, hatékony dzsinnje, varázslatai nyomán érzékenyebb, értelmesebb, szebb, jobb és igazabb lesz közösségi létünk, mélyebbé válnak kapcsolataink, versmondói, lapjai nyomán feltöltődik szívünk az együttes öröm nemes értékeivel, tágulnak horizontjaink, közösségibbé, szolidárisabbá válnak elképzeléseink. Minőségérzékeny, született társaslény, örök elégedetlen, aki csak közösségben tud élni, virulni, alkotni még evezni is, örökifjú csapatalkotó, alkotás-vezérelt mágnesember, természet- de leginkább különösen vízbarát, humánumát jóra-törekvés jellemzi, kapcsolati tőkéje gazdag a szellemi elittől a pici falvak fiatal előadói és a szép korú, néha sokszoknyás versmondó asszonyaikig. Mindet ismeri, számon tartja, buzdítja, szeretettel veszi körül őket. Gyermeki örömmel képes csodálkozni, minden jó ügyet segíteni, empatikusan kezelni.”

Egy hosszabb lélegzetvételű interjú itt nézhető meg Kiss Lászlóval:

Elnökét a Magyar Versmondók Egyesülete saját halottjának tekinti, végső nyugalomba helyezéséről a családdal közösen intézkedik. Búcsúszertartása nyilvános lesz, annak időpontjáról és helyszínéről az egyesület honlapján, a www.vers.hu oldalon tájékoztatja a közvéleményt.

(forrás: Magyar Versmondók Egyesülete)