Mindent a DESZTI-ért

Hatodjára rendezték meg október közepén a Debreceni Egyetemi Színházi Találkozót, vagyis a DESZTVI-t. Lakó Zsigmonddal a Debreceni Egyetem olasz tanszék egyetemi tanárával beszélgettünk a fesztiválon, aki a DESZínház (Debreceni Egyetemi Színház) főszervezője.

Lakó Zsigmond már hallgatóként is színházcsináló volt. Kitartó munkája, türelme és szenvedélye a színház iránt megteremtette, hogy a DESZTI néven elhíresült egyetemi színházi találkozójuk évről évre fejlődjön és immár stabil igazodási ponttá váljon a debreceni közönség és a fellépők eseménynaptárában is. A szervezésről és a debreceni egyetemi színházi életről beszélgettünk a találkozón.

Pusztai Luca: Hogyan jött létre az első egyetemi fesztivál, mesélnél a kezdetekről?

Lakó Zsigmond: Ez már a hatodik DESZTI fesztivál, de korábban, 2009-től ESZTI (Egyetemi Színjátszó Találkozó) név alatt már rendeztünk két hasonló eseményt. Kialakult egy közösség a Debreceni Egyetemen részben az angol színházi képzésben résztvevő hallgatókból, részben pedig debreceni amatőr,- illetve alternatív színházi színészekből. A legelején főleg Dózsa Gergővel dolgoztunk együtt, akkoriban még minimális támogatással. A vendégtársulatoknak még szállást se nagyon tudtunk biztosítani, így nálam és a többi társulattagnál tudtak aludni. Már az első fesztiválra megkaptuk a Csokonai Színház kamaratermét, bár gyorsan rájöttünk, hogy ez így elsőre túl nagy tér, másrészt nem volt hozzá váltószínpad.

Formanek Csaba: Emlékszem, az első évben néző is alig volt a fesztiválon, szó szerint az utcáról kellett becsalogatni embereket. Nem érezted akkoriban, hogy lehetetlen küldetésre vállalkoztok? Mi adta az erőt, hogy folytassátok?

L. Zs.: Láttam, hogy ez máshol működik és nagyon hasznos dolog nem csupán színházi, hanem oktatási szempontból is. Az sohasem volt kérdéses, hogy ez kell-e, csupán a szervezés módja. De idő kell mindenhez, ez olyan bölcsesség, amit a pillanatba ragadva nem lehet meglátni. Türelem. Jelenleg is sok olyan projektünk van, ami még nem ért be, de kivárjuk. Illetve azért a technológiai fejlődés sokat számít, régen a plakátolás rengeteg időt vitt el csekély hatékonysággal, most szinte kizárólag a közösségi médiát használjuk és már így is tele (kopp-kopp) vannak az előadások.

A lelkes közönség a Csokonai Színház stúdiójában a DESZTVI-n.

F. Cs.: Mára mondhatni az egész várost átfogó rendezvény lett a DESZTI, és valóban, sokszor nem is férnek be az érdeklődők a programokra. A kezdőévhez képest hogyan folytatódott a találkozó története?

L. Zs.: Az első után egy év kimaradt, mivel nem kaptunk támogatást. De később bevontuk az Angol-Amerikai Intézetet is, így az angol tanszékről jöttek angol nyelvű előadások. A MODEM-ben kaptunk helyet, ez ment három éven át, ha jól emlékszem. De közben folyamatosan kerestünk váltó tereket, mert szerintem ennek a fajta a fesztiválnak, - ahogy az utánunk alapuló szegedinek is (SZESZT – Szegedi Egyetemi Találkozó – a szerk.) az az egyik fő erőssége, ha minél több színházi tér áll rendelkezésre, ettől is válik izgalmassá.

P. L.: Mostanra minden társulatnak biztosítotok szállást, utazási költséget, kiváló kosztot, és év közben is meg tudtok hívni vendégelőadásokat. Sok más amatőr fesztiválról ez kevésbé mondható el. Hogyan sikerült megteremteni ennek az anyagi alapjait?

L. Zs.: Az Egyetem Debrecenben kiemelt fontossággal bír, nem csak az oktatás kiemelkedő, de az Intézet összehozza valahogy az embereket. Szerintem a titok csupán annyi, hogy jó kommunikációt kell folytatni az Egyetemmel, meg kell értetni mindenkivel, hogy miért fontos amit csinálunk. Sokan azért nem kapnak szerintem támogatást, mert alapvetésnek veszik, hogy márpedig ők fontosak, ezt tudnia kell mindenkinek. Sajnos nekem sincs még távoli fogalmam sem néhány, akár nemzetközileg is elismert kutatócsoport tevékenységéről, ha én lennék olyan helyzetben, hogy támogatásokról döntsek, én is megkérném a nagy presztízsű kutatókat is, hogy magyarázzák el nekem közös nyelven a munkájuk jelentőségét. Persze több lábon kell állni, ez nagyon fontos, nem csupán az egyetemtől kapunk támogatást, hanem folyton pályázunk is. Ez nem kevés szervezési- és papírmunkát jelent. Nagyon fontos, hogy itt nem csupán egy színház működéséről van szó, hanem hogy mindennek komoly kommunikációs értéke van a hallgatók és az egész társadalom számára.

Videó az első DESZTI-ről

az idei fesztiválról szóló kisfilmet itt nézheted meg.

P. L.: Az évek során hogyan bővült a fesztivál, és hogyan lett egyre több és több résztvevő?

L. Zs.: Ez egy hosszabb folyamat volt, ahogy az előbb szóba is került, az első fesztiválon még lasszóval kellett vadászni a nézőket. Mostanra már sikerült elérni, hogy az emberek tudják, hogy októberben van, jön a DESZTI, és egyre többen eljönnek a programokra. Hagyománnyá vált, hogy az előadások után összegyűlünk a Nagyerdei Víztoronyban megbeszélni a látottakat. A zsűritagokat és az alkotókat is megszerette a közönség az évek során.

P. L.: Vannak évről évre visszatérő szereplők...

L. Zs.: Igen, például Lőkös Ildikó dramaturg Budapestről, aki a kezdetektől velünk van, vagy Bakota Árpád színművész, és sokat segített Szaffkó Péter, a Nyári Egyetem igazgatója, a régi angolos fesztivál főszervezője, de Lukovszki Judit, a Francia Tanszék nyugalmazott egyetemi docense nélkül egészen biztosan nem léteznénk. Alkotóink közül Halmi Gábort kell megemlíteni, aki egy zseniális rendező, színész, a nálunk működő Vígkarma társulat irányítója. Teljesen különleges színházi vonalat képvisel. Az ő vezetésével workshopokat is szoktunk tartani.

F. Cs.: És nem utolsósorban tavaly a Gábor által rendezett Übü FC nyerte el az év legjobb előadásának járó Paál István Diplomát. Nemrégiben pedig Kijevben szerepelt az előadás, úgy tudom, nagy sikerrel. A Vígkarma mellett mint ernyőszervezet milyen csoportokat fogtok még össze?

L. Zs.: Lukovszki Judit az Alkalmi Társulattal dolgozik, én is tartok drámapedagógia órákat magyarul és angolul is, de sokan próbálgatják nálunk a szárnyaikat, Gyöngy Dani táncos színházat csinál, Szabó Dani is kipróbálta magát rendezőként a Vígkarma neve alatt, Somogyi Tibor pedig a DESzgráfiát vezeti, ahol drámaíróként lehet bemutatkozni.

Gyöngy Dániel: Fehér

F. Cs.: Terveztek esetleg valamilyen „össztársulati” darabot is a közeljövőben? Vagy jelenleg inkább a több, párhuzamosan működő kisebb csoport működése tűnik reálisabbnak?

L. Zs.: Jelenleg ez jobban működik, nem köti meg az alkotókat, függetlenül dolgozhatnak, a szó minden értelmében. Per pillanat maradunk ennél. A DESz oktatással foglalkozik, hiszen az egyetemhez tartozik. Ugyanakkor a Vígkarma idén eljutott Kijevbe a Joy-Fesztre és a Magyar Szín-Játékos Szövetség is őket ajánlotta a kanadai 2019-es világtalálkozóra. Szóval bizakodóak vagyunk, a rendszer eddig úgy tűnik működik.

F. Cs.: Egyetemi színházas éveimben az ELTE-n azt tapasztaltam, hogy míg a 2000-es évek első felében viszonylag könnyű volt egyetemistákkal feltölteni a társulatot, később ez a folyamat egyre inkább akadozni kezdett. Mintha felgyorsult volna a világ, és olyan „luxus-tevékenységekre”, mint a színjátszás, már egyre kevesebb embernek lenne energiája, figyelme, szabadideje. Ti az egyetemistákat hogyan tudjátok elérni, a csoportokhoz vagy a workshopokra csábítani? Egyáltalán mennyire cél ez?

L. Zs.: Ezt mi is érezzük, valahogy mi mégis egyre többen vagyunk, híre megy a munkánknak. De nyilván nagy a fluktuáció, ez normális egy oktatási intézményben. Máshogy működik a mostani generáció, nagyon kiélezett lett a verseny, mindenki őket akarja és ők is mindent akarnak, oda kell figyelnünk. Muszáj a szigor bizonyos tekintetben, meg kell érteniük, hogy más munkáját is veszélyeztetik, ha nem jól terveznek, pl. túlvállalják magukat.

Vígkarma: Don

F. Cs.: Debrecen Európa Kulturális Fővárosa címre pályázik, ha jól tudom 2023-ra. Ez mennyiben érintheti a DESZínházat? Készültök ezzel kapcsoltban valamire?

L. Zs.: Nagyon reménykedünk, az EKF épít a kisebb közösségre, előtérbe helyezi őket, mi is jobban látszódunk máris. Több projektben is részt vállaltunk, de erről majd decemberben beszélgetünk. Vagy nem. Az nem lenne jó.

P. L.: Visszatérve a jelenhez, idén mintha még színesebb lenne a program itt a fesztiválon, mint a korábbi években.

L. Zs.: Az utóbbi két évben háromról öt napra duzzadt a fesztivál, mert olyan sokféle program lett. Kedden nyitottunk egy Slam Poetry esttel, amit Somogyi Tibor szokott szervezni, utána jött a Malter filmfesztivál. Ez egy rövidfilmes program, aminek a díjátadására másnap, vagyis szerdán került sor. Ehhez már a várostól is kaptunk támogatást. Csütörtöktől zajlik a három napos színházi fesztivál, amelyre az egész országból várjuk az egyetemi társulatokat.

Slam poetry est Somogyi Tiborral

A legnagyobb támogatottsággal, profi színházi infrastruktúrával a pécsi egyetemi csoport, a JESZ rendelkezik, illetve Varga Norbert vezetésével a szegedi egyetemi színjátszók is régóta velünk tartanak. Szerencsénkre újak is jönnek, például a veszprémiek és a miskolciak, határontúliak Lendváról, sőt Székelyudvarhelyről is érkeztek megfigyelőként.

F. Cs.: Én a kezdetektől minden évben részt vettem a fesztiválon, már a „hőskorszaknak” számító ESZTI-ken is. Most az összességében nyolcadik alkalom során úgy érzem, egyszerre tudjátok stabilizálni ezt a találkozót, és fejleszteni is, új rétegekkel gazdagítani. Minden évben lezajlik valami váratlan, meglepő, friss irányt, új helyszínt bevezető történés. Hogyan tervezitek a DESZTI és ezzel összefüggésben a DESZínház jövőjét, mik a legfontosabb célkitűzések?

L: Zs.: Azt hiszem, ha továbbra is így haladunk, akkor még nagyon sok szép évet élhet meg a DESZ és a DESZT. Fontos az egyetemi hálózat kiépítése, szerintem minden egyetemre kell egy színház (nem színházi szak!). Stabilizálni kell a HR-ünket, több játszóterünk is van már, de kellene egy tényleg profi színházi tér, ami csak a miénk. Tervezzük a csak angol nyelvű fesztivál felújítását is, minél több határon túli és külföldi csapat meghívását, és minél több vendégszereplést. Szóval rengeteg a munka. Szerencsére.

Az ADYák Színpad Lakó Zsigmond által rendezett Shakespeare Boys című előadása november 4-én 19h-tól a Feszt-Fest-en is látható lesz, a Mu Színházban.