Az ÉS?! Színház 25. születésnapjára

A szlovákiai magyar amatőr-színjátszás zászlóshajója, az ÉS?! Színház szeptember 22-én délután tartotta 25 éves születésnapi ünnepségét a Komáromi Jókai Színházban. Ide kaptam meghívást a Magyar Szín-Játékos Szövetség képviselőjeként, és egyúttal felkértek, hogy valamilyen színpadi megnyilvánulással is készüljek erre az alkalomra. Sokat nem kellett gondolkoznom azon, hogy mi is legyen ez, hiszen épp tíz éve történt, hogy Zsámbékon A helység kalapácsa című előadásukat látva váltam ÉS?! fan-ná. Így hát elővettem színházi naplóm ide vonatkozó feljegyzését, kicsit az alkalomhoz illőre pofoztam, és előálltam vele. Regős János beszámolója Révkomáromból.

Íme: „2008 júliusában, tehát tíz éve ismertem meg őket Zsámbékon, ahol Petőfi: A helység kalapácsa című örökbecsű, talán máig műsoron tartott játékukkal lopták be magukat a szívembe.

A ház kies udvarán adták, mondhatni, autentikus környezetben, mintha csak egy falusi kocsma udvarán lettünk volna – minden stimmelt.

A környékbeli kutyák heves ugatással reagáltak a jól ismert kocsmai tömegverekedés hangjaira, sőt, avatatlan résztvevőként még be is rontottak a térbe, ahol a már bent tanyázó macskákkal keveredtek a színpadihoz hasonló csetepatéba. A színészeket mindez egyáltalán nem zavarta, bejátszották őket, meg persze minket is, akik kisebb gyerektársasággal élveztük a játékukat.

A társulatból sugárzott a jófajta színházi bátorság, a fantázia-gazdagság, mindenki egyéniségéből kiindulva formálta szerepét, és valami hallatlan játék biztonsággal vetették bele magukat a legrizikósabb jelenetekbe is, mit sem törődve a lábukba gabalyodó kutyákkal, macskákkal. Gyermeki tisztaság párosult felnőtt bölcsességgel.

Alig hittem a szememnek: egy naiv színházat látok tökéletes szakmai vértezetben.

Volt egy társulat Magyarországon, a hetvenes-nyolcvanas években élte fénykorát. Utcaszínháznak nevezték el magukat, noha többnyire kultúrházakban léptek fel egész estés, maguk írta- és magukra szabott darabokkal. Itt mindenki önmagát felmutatva tudott önmaga fölé emelkedni, és ezáltal közvetlen kapcsolatba lépni velünk, a közönséggel. A fájdalomig ható nevetést váltottak ki belőlem, és nem csak a színpadon, hanem mindenütt, ha a társaságukba keveredett az ember egy-egy fesztiválon, az előadás előtt vagy után, a menzán, vagy a kocsmákban. Na, így voltam én az ÉS?! Színházasokkal. Nem csak az előadásaikat nézni volt jó, hanem egyszerűen a társaságukban lenni.

Amikor 2013-ban először jártam náluk a húsz éves születésnapjukon, és megálltam az őrsújfalui kultúrház előtt, azt hittem, nem jó helyen járok, annyira lepukkantnak mutatta magát a hely. Aztán kiperdült az ajtón Nelli, a csapat motorja, s bevezetett minket (kíséretemben kis családommal) a nagyterembe, ahol barátságos meleg és terített asztalok vártak, a főhelyen az ünnepi tortával.

Az ajtón belépők hoztak mindenféle finomságot, süteményt, disznótorost, bort, pálinkát, hamubasültet, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Hamarosan befutott Csilla is, az ÉS?! Színház másik oszlopos tagja. Ami ezután következett, arra már nem nagyon emlékszem, főként azért, mert a jubileumhoz közvetlenül kapcsolódó, szellemi fogásokat követő lakoma és a hozzá felszolgált, kiváló italok, valamint a zene, tánc, karaoke és egyéb nyalánkságok következtében megfigyelői énem egyszerűen felmondta a szolgálatot. Valószínű, hogy ez ma is így lesz.”

Az est hűen tükrözte azt az emberi-, művészi- és közösségi gazdagságot, ahogy az ÉS?! Csapata megélte ezt a 25 évet. Bázisuk – a szövegemben is emlegetett kultúrház –, amit ők nemes egyszerűséggel és kedves eufemizmussal „romkultúrnak” hívnak ott áll az Őrsújfalun átvezető pozsonyi főút mellett. Itt próbálnak, játszanak, itt élnek, ünneplik meg jeles napjaikat és emlékeznek azokra, akik nincsenek már velük. Sajnos néhányan már örökre elbúcsúztak tőlük: a legendás Panyi családból az idén, fiatalon eltávozott Panyi Béla, a társulat magyarországi mentora Solténszky Tibor, és az épp aznap reggel elhunyt Kiss Péntek József, alapító rendezőjük, legközelebbi munkatársuk, aki – a sors micsoda kegyetlen játéka! - Szabó Csillával és Várady Kornéliával együtt állították össze az est első felének dramaturgiáját, programját. Még csütörtökön is ezen dolgoztak Kiss Péntek Józseffel a szívműtétje után a kórházi ágyánál ülve.

Az est két és fél órája nagyon gyorsan lepörgött. Videóbejátszások a huszonöt év előadásainak emlékezetes pillanataiból, élő visszaemlékezések, anekdoták, hivatásossá lett barátaik, egykori színészeik tisztelgése egy-egy élőben előadott műsorszámmal. Protokoll-megnyilvánulás úgyszólván alig, kivétel talán a társulathoz érzelmileg is kötődő, komáromi alpolgármester, Keszegh Béla rövid köszöntőjét.

Az ÉS?! Színház sokkal több, mint egy előadásokat létrehozó amatőr színtársulat. Belső életük, akár egy nagy családé, ahol a gyerekek idővel maguk is színpadon találják magukat. Az „utánpótlás” másik forrása Csilla és Nelli nyári gyermek- és ifjúsági színjátszó táborai. Ennek bizonyságaképpen az est vége felé Matusek Attila (a Szombathelyi Weöres Sándor Színház Társulatának tagja) rendezésében, a csapat fiataljai adtak elő egy a brain-storming dramaturgiára épülő, fanyar, káeurópai pamfletet arról, hogy miként lehetne amolyan 2RULE módra szétteríteni Kis- és Nagy-Magyarországon, sőt egész Európában a GURIGA márkanévre keresztelt új WC papír duójukat.

Az ÉS?! csapat külső hatóköre Szlovákián is messze túlterjed, otthon vannak a Kárpát-medence legtávolabbi zugaiban is. Tanúsíthatom, hiszen 2013-ban részt vettem kalandokban gazdag, Székelyudvarhely környéki turnéjukon.

Nem hittem volna, de tény, hogy a Jókai Színház 340 személyes nézőtere megtelt erre az estére. Akad-e olyan 25 éves magyarországi csoport, mely elmondhatná magáról, hogy születésnapi műsorára ennyi ember össze tud jönni. Ja, talán igen, a celldömölki Soltis Lajos Színház, melynek vezetője, Nagy Gábor, természetesen, ott volt velünk Révkomáromban.