Egy híján húsz - Adács, 2015.

Nem tartjuk jónak, ha elfogultság van egy zsűriben. Általában. Őszintén hiszem, hogy Adácson kell némi elfogultság. Kell, hogy ismerjük és szeressük azokat, akik játszanak nekünk. Csakhogy ez nem mentesíti a véleményt formáló szakembert a felelőssége alól, miszerint kötelessége elmondani mindazt, amitől – meggyőződése szerint – a produkciók színházi értelemben is jobbak lesznek, lehetnek. Falusi színjátszók országos találkozója, Adács, 2015. Elő-vallomás A fesztivált, amely idén 19. alkalommal került megrendezésre, indulása óta a sajátomnak érzem (ezzel persze nem vagyok egyedül); bábáskodtam születésénél, végigkísértem legnagyszerűbb pillanatait, ismerem az idők során adódott nehézségeket, átéltem veszteségeit – a barátok, munkatársak, zsűritagok elvesztését. Ismerem a visszatérő csoportokat, némelyik egészen szívem-közeli, de mindig tudok örülni az újaknak – és hagyom magam elvarázsolni, ha valami hiteleset látok. Voltam már büszke arra, hogy a színjátszók fejlődésében felismertem szavaim hatását, és kaptam őszinte, megértő öleléseket. Emlékszem nagyszerű, felejthetetlen előadásokra, játékokra, beszélgetésekre. Adódtak persze keserű pillanatok is, mert vannak olyan rendezők és színjátszók, akik valójában nem kíváncsiak a „külső szem” véleményére, akik úgy gondolják, hogy az ő elképzelésük tökéletes, és mi (a zsűri) nem értékeljük helyesen azt. Kedvelt költőm szavaival élve; ez is egy igazság. Nem mondom, hogy néha nem sikeredett keményre egy-egy kritika, ami biztosan nem esett jól az illetőnek – sajnálom, hogy az idő kurtasága miatt olykor nem tudjuk kellőképpen vattázni a véleményt. Egy-egy értetlen, elutasító visszaszólást magam is hordozok tövisként. De egy dolog bizonyos. Jómagam mindig azt mondom, jobbító szándékkal, amit gondolok, s ha kell, a zsűritagokkal szemben is harcolok a véleményemért. Többnyire persze egyetértünk. Aranyosok Nem volt ez másként most sem. Tökéletesen egyetértettünk például abban, hogy milyen üdítő vállalkozás a jászfényszarui Fortuna Együttes Háry Jánosa. Igényesség jellemezte a teljes vállalkozást, amelyben a régi színjátszók mellett több új is felbukkant, s micsoda nagyszerű csapatot alkotva! A kodályi dalmű alapját képező szövegkönyv mértéktartóan idézi meg a jól ismert zenéket, ugyan többnyire bejátszásként; aki mégis énekel benne, például Örzse, az szépen teszi a dolgát. A mese logikája érvényre jut, a díszletek szemet gyönyörködtetőek, a jelmezek szintúgy. Többnyire minden szereplő megtalálja saját helyét, s még az elsőre tévedésnek tűnő szerepkiosztások is értelmet nyernek. Kun Zsolt Gábor (Háry) nagy energiával, mondhatni önironikus pátosszal viszi hátán az eseményeket, de más példás szerepformálásokat is említhetnénk, mindenekelőtt Czibolya Gábor (Ebelasztin báró) kiemelkedő munkáját. A kisebb hibák ellenére, a Kovács Andrásné Rozika vezette nagy múltú csapat ezúttal a műkedvelő színjátszás legjobb formáját mutatta fel. Fortuna Együttes / Jászfényszaru (arany + EMMI díj) Paulini Béla és Harsányi Zsolt szövege alapján írta a csoport: Háry János kalandjai rendezte: Kovács Andrásné

*** A nagy élményt jelentő csapatok között mutatkozott be a Blaha Színkör, Hevesről. Anyagválasztásuk érdekességén túl – Kóka Rozika bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi szerelmes gyűjtésének néhány darabját adták elő, Egy asszony két vétkecskéje címmel – a játékuk minősége is figyelemreméltó volt. Kiváló stílusérzékkel, egyszerű, ám igényes díszlet- és következetes jelmez-használattal, szépen felépített előadást kaptunk. Az elején észlelt kicsit téves tempóválasztások, ritmushibák viszonylag hamar eltűntek. Gyönyörű dalok, ízes beszéd és sok-sok gondolat bűvölt el minket, s a játszók olyan asszociatív áttéteket mutattak fel, amelyek színház-esztétikai értelemben is újszerűek, s amelyekkel költői síkba emelték előadásukat. Blaha Színkör/ Heves (arany + EMMI-díj) Kóka Rozália: Egy asszony két vétkecskéje rendezte: Erdészné Turcsányi Katalin

*** Török Rezső adácsi „felfedezett”. Évekkel ezelőtt találkoztunk először Testamentum című darabjával, ha jól emlékszem, 2003-ban, a pátkai Sugólyuk előadásában, aztán a Lovászi Faluszínház hozott többet is. A büki Sok-Szín-Pad most Magdaléna történetét mesélte el nekünk, kiválóan átgondolva, remek figurákat keltve életre. A csapat újabb tagokkal bővült, mióta láttuk őket, s az újak és régiek egyaránt szép alakformálásokat mutattak. Láthatóan rendszeres munkával, a darabot szépen elemezve, jó dramaturgiai ívet láttatva játszottak, a néhol nehéz, karikírozott szöveg ellenére érvényes megszólalásokkal dolgoztak. Javítani való a mozgások és a térszervezés terén még akad, s talán tovább épülne a játék a pontosabban kifeszített érzelmi viszonyok terén is – ám a teljesítmény így is figyelemre és tiszteletre méltó. Sok-szín-pad Társulat / Bük (arany + EMMI-díj) Török Rezső: Magdaléna rendezte: Nika Róbert Ezüstösök A Veritas Színpad munkásságát méltatni kötelességünk. Nem csupán azért, mert nélkülük, a tagság lelkes feladatvállalása nélkül maga a fesztivál sem élne, de azért a több évtizedes közösségi munkáért is, amellyel kulturális téren felvirágoztatták Adácsot. Ennek révén fiatalokat tartottak meg a település vonzásában – mert a mai napig hazajárnak –, és igen, figyelemreméltó a Színpad művészi teljesítménye is. Sokat írtam már magam is arról a fontos „színházpótló funkcióról”, amit a csapat egy területen, az operettes-zenés játékos műfajban ér el, ebben egyre jobb teljesítményt nyújtva. Minden évben elhangzik, hogy kiváló díszletek, jelmezek, jól koreografált táncok és a saját teljesítményre építő, azt erősítő zenei alapok egészítik ki a színészi játékot. Az idén látott Fiatalság, bolondság ilyen értelemben örömjátéknak bizonyult. Igaz, dramaturgiailag talán gyengébb mű, mint az ismert operettek, de ha nagyobb hangsúlyt fektetnének a szerelmi szálak pontos ábrázolása, és gubancainak kifésülésére, a mesét is jobban élveznénk. A színjátszók teljes odaadással, félszegség nélkül adták oda magukat a játék lendületének, néhol talán vissza is kéne fogni picit a fergetegből. (S tették mindezt úgy, vagy tán épp azért felfokozott állapotban, hogy súlyos teher nyomta a szívüket, hiszen egyik váratlanul elveszített társukat épp a fesztivál nyitónapján kísérték utolsó útjára.) Nagy teljesítményt nyújtottak, megérdemlik a szeretetünket. Veritas Színpad / Adács (ezüst + EMMI-díj) Eisemann Mihály – Halász Gyula: Fiatalság, bolondság rendezte: Szekeres János

*** A csengeri Szivárvány Színház egyszerű és könnyed játékkal lépett elénk – jó ritmusban, sikeresen. Hans Sachs komédiáját nem először láttuk (ezen a fesztiválon is két alkalommal), ez a csoport igazi élettel töltötte meg a könnyed játékot. Nem vállaltak ugyan sokat, de hűen a játék eredetéhez szépen hozták a versben való beszédet, karakteres figurákat alkottak. Egészében átgondolt és jó ritmusú játékot láttunk. Szivárvány Színház / Csenger (ezüst) Hans Sachs: A szatócs batyuja rendezte: Nagy Imréné

*** A Gyöngyösi Játékszín – amely nem oly régen ünnepelte fennállásának 60.(!) évfordulóját – nagy feladatra vállalkozott; a közkedvelt, évtizedek óta népszerű A dzsungel könyve musical-változat bemutatójára. Gyurosovits-Petheő Csilla rendezése nem keres új értelmezést a régi szöveghez-dalokhoz, inkább mértéktartó, mint elrugaszkodott. Ez csöppet sem baj. Az előadásban észlelt problémák nagy része szinte külsődleges. Általában soknak találtuk az arcfestést, hiszen sok esetben a jól megválasztott jelmezek önmagukban karakterteremtőnek tűntek. A szakmai beszélgetés során jelezték, hogy ehhez ragaszkodni fognak, ők is és közönségük is szereti, segít nekik. Természetesen elfogadtuk érveiket, ám most is úgy látom, hogy amennyiben sikerülne a játszóknak önmagukban megtalálni az „állati jellemzőket”, pontosabb szerep-fogalmazásokat kapnánk. Erénye a csapatnak, hogy ügyelnek a beszédre, énekre-táncra – igaz, a hangosítás nem sikerült tökéletesre, hja, a technika ördöge! –, elnagyoltak viszont a figurák. Nyilván fejlődni, tanulni kell még majd’ mindenkinek, de a nagy létszámú csapat ügyesen dolgozott. Sok elismerésre méltó munka van az eredményük mögött. Gyöngyösi Játékszín / Gyöngyös (ezüst) Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: A dzsungel könyve rendezte: Gyurosovits-Petheő Csilla Bronzosok Némiképp szokatlan egy falusi színjátszó fesztiválon Alfred Jarry felbukkanása. Most sem kis meglepetést keltett a szolnoki Híd-Senior Színház Übü a király című előadása. A játszók ráadásul valamennyien hölgyek. A dolog pikantériája ellenére, ez okozta most a legkevesebb gondot. A sok remek ötlet, jó megoldás, rítus-szerű ismétlődés mellett, noha biztosak voltunk az előadást megelőző értelmező beszélgetések meglétében, további pontosításokra, tempó- és ritmusjavításokra szükség volna. Mint ahogy kisebb gondok voltak a térszervezéssel (Übü takarja a cárt…), a stílus mélyítéssel is. Ám önmagában az, hogy a valóságra reflektáló, gondolati tartalmak jelennek meg szépkorú játszók palettáján, még ha eszközhiányosan is, fantasztikus teljesítmény. Köszönet érte. Híd-Senior Színház / Szolnok (bronz) Alfred Jarry: Übü a király rendezte: Rigó József

*** Mindig öröm az ismeretlen csapatok felbukkanása a fesztiválon, s ilyen volt idén a Mura Színjátszócsoport. A szépkorú játszók önreflektív humorral nyúltak témájukhoz, s villantottak fel képeket egy szociális otthon életéből, bár (szerencsére) nem igazán sajátélményűen. Igazi naiv színjátszás az övék, a megbeszélt problémák javíthatóak, s mivel kifejezetten jól fogadták a javaslatokat, reményeink szerint a jövőben pontosabb játékokat láthatunk majd tőlük. Mura Színjátszók / Murakeresztúr (bronz) Selek Mártonné: Élet a szociális otthonban rendezte: Selek Mártonné

*** Az Alig Színpad régi ismerősökből áll, játékaik mindig vidámságot hoznak a fesztiválra. Így történt ez most is. Házi szerzőjük, Kampós Csaba mesébe öltött fricskával villantotta fel a háború természetrajzát, az önkéntelen hősiességet, az értelmetlen harcokat. A játszók, noha kissé különböző stílusokat képviselnek, könnyedén birkóznak meg a feladattal – talán ezt róhatjuk fel hibaként is. Élvezetesnek találtam Mátyásné Cseh Katalin játékát, s kicsit elfogódottnak a mesélő szerepébe épp csak belebújt Czeiner Cintiát. (Itt is elgondolkodtam azon, hogy micsoda fantasztikus érdem Németh Józsefé, aki már legalább húsz éve tartja egyben csapatát, a nagyszerű közösséget – amelynek jelentős fellépéseihez igazítják szabadságukat a távolba szakadt tagok is.) Alig Színpad / Veszprém (bronz) Kampós Csaba: Bolondok háborúja rendezte: a Társulat és Németh József

*** Az ikervári Rába(P)Art már sokszor meglepett bennünket adácsi ismeretségünk alatt. Most is sikerült. Két kisebb darabot láttunk tőlük, az egyik igazán igényes, jó alapanyag, Csehov egy monológjának feldolgozása, amit a rutinos színjátszó, Pásti József, kísérletező kedvvel, atmoszféra-teremtően old meg; ebben segítségére van a jól megválasztott díszlet és jelmez. Talán nem ártana tovább gondolkodni azon, hogy pontosan hol is zajlik a történet; kint-e, vagy bent (mármint kívül, avagy belül), s ha a jelzett utcán, akkor annak milyen jellemzői és következményei vannak a „kutyát” illetően. (A másik darabról sokat beszélhetnék – de inkább nem, miközben a csapat láthatóan élvezettel vetette bele magát.) Rába(p)art Társulat/ Ikervár A.P. Csehov: Beszélgetés a kutyával (bronz) Kéri Ferenc: A beteg disznó rendezte: Pásti József

*** Az adácsi találkozón sok olyan csapat szerepel, amelyek már régóta jelen vannak a hazai színjátszás palettáján, közéjük tartozik a Vasvári Játékszín, rutinos játszói megörvendeztették idén is a nézőket. Két Hans Sachs komédiácskát láttunk, többnyire valós indulatokkal fogalmazva. A játékba beszüremkedett némi abszurd is – jelentés nélküli elemek például –, de összességében élvezhető, lendületes megoldásokat láttunk. Vasvári JátékSzín / Vasvár (bronz) Hans Sachs: A kalmár kosara rendezte: Gergye Rezső

*** Az idei fesztiválon a „Valahol…” című előadásról vitáztunk, beszéltünk talán a legtöbbet. Minden alkotói jó szándékot elismerve, mégiscsak azt kell mondani, hogy sok minden félrement ebben a produkcióban. Adódik rögtön az a kérdés is, hogy ha nincs meg az eredeti darab kulcsfigurájának megfelelő szereplő a társulatomban, jó választás-e a gyöngített átirat? Nem tisztázottak a helyzetek – mikor hol vagyunk, mi a jelenetek kulcsa, és mit csinál, aki éppen nincs középpontban… Hiába énekel valaki szépen – ha nem tesz hozzá semmit, nem éled meg a figura a színpadon… De nem sorolom. A szakmai beszélgetésen hosszasan mondtuk – a magunkét. Momentán Musical Csoport / Ballószög (bronz) Domokosné Bartus Dóra és Gróf Zoltán: „Valahol…” rendezte: Domokosné Bartus Dóra Kis adalék Szokás műfajok szeretetéről polemizálgatni – akár „hivatásos”, akár szimpla nézők között –, jómagam mindenevő vagyok a színházban (is). Ha valami gondolatokkal teli, a közönségéhez szólni és örömet szerezni, ráadásul, ha önkéntes munkát belefektetve, a színház iránti elkötelezettséggel készült, akkor lehet az népszínmű, operett, kabaré, mesejáték, abszurd, musical, tragédia – én elfogadom. Vagyis, nem mondom, hogy amatőröknek „nem kéne” ezt vagy azt játszani, csak azt szeretném, ha olyasmihez nyúlnának, amelynek természetéből adódó kihívásaival valamelyest képesek megbirkózni. Mert mondjuk zenés játék énektudás nélkül, táncszínház mozgás-alapok nélkül bajosan jön össze puszta akaratból. Nem feltétlenül lesz persze minden amatőr színházi előadás tehetségtől duzzadó, sokszor nem is ez az elvárás. Ha tiszteletben tart bizonyos alapkritériumokat, és a játékosok öröme észlelhető az előadásban, már jó úton jár a csoport. Zárszó helyett Megint elmúlt egy fesztivál – ott voltunk és élveztük. Öröm volt ott lenni ismét. És nem győzünk köszönetet mondani éltetőinek. A nevesíthetőeknek – kezdve Ócsai László polgármester úrtól Szekeres Jánoson és Idán át Vargáné Nagy Marikáig –, no meg a háttérben dolgozó sok-sok Zéta-tagnak, és természetesen az NKA-nak, az NMI-nek, s az EMMI-nek is, a felajánlott díjakért. Csak remélni lehet, hogy a huszadik után is köszönetet mondhatunk. Tóth Zsuzsanna