A diszkriminált magyar lelkek várakozása - Okuláré a tornácon
Az Amargant Színházi Műhely hatodik alkalommal rendezte meg Okuláré néven futó kortárs felolvasó estjét március 23-án, aminek jellegzetessége, hogy 15 helyszínen fut egyszerre határon innen, s túl. Könnyed hétfő esténk témája a diszkrimináció, amit a budapesti Müsziben az élő techno és Szabó Kristóf rögtönzött festményei emeltek az élvezet csúcsára. Igaz, a tornácig sokan, de a mennyországba nem jutottunk be. A dübörgő techno illett Ilyés Lénárd szokatlanul elegáns megjelenéséhez, ami az első darab, Az új főnök jelmezvilág részét képezte. Montserrat Flores Hedvig bonyolult származásának történetét a közönség soraiban ülő édesanyja szerencsére pontosan kifejtette számunkra, így már nyugodt szívvel szemlélhettük az egyfelvonásos felolvasást, ami ennyire már nem volt bonyolult. A főnök, mint egy multi cég Godotja, hiába vártam rá, nem érkezett meg. Tényleg sajnáltam. A cselesen behelyezett szék cselesen üres maradt, én meg arra gondoltam, hogy ez nem hiány dramaturgiája, csak hiány, amit a színészek megpróbáltak feltupírozni, de nem ment. A tejhab összeesett, a kávé langyos, de iható.
A történet egy multi kávézójában zajló beszélgetést jelenít meg, ahol a kollégák kitárgyalják az új főnököt és a feltételezett változásokat latolgatják. Féltik céges autójukat, mobiljukat, „nélkülözhetetlen” munkaeszközeiket és pozíciójukat. Vita kerekedik abból, hogy ki a legnagyobb senki. A ranglétrán legalacsonyabban álló recepciós, Petra (Király Orsolya) kitart amellett, hogy ez ő. Itt azonban mindenki senki. Eszközeik és hétköznapi életviláguk foglyaiként élő felületes egyének hiábavaló beszélgetése történik meg a színpadon gyakorlatilag a semmiről, aminek központi alakja senki, hiszen a főnök nincs sehol. A beszélgetés leginkább a főnök származásáról és képességeiről szól, végül kiderül, hogy valójában nő. Főnöknő. Tamás (Ilyés Lénárd) a legfiatalabb csoportvezető felháborodással fogadja ezt a hírt. A nők ne legyenek karrieristák, hanem maradjanak otthon szülni, amire eleve rendeltetve vannak. Tamás is elmenne szülni, ha tudna, de nem tud, mert férfi. A fordulópont megtörtént, a nők felháborodottan magukra hagyják a férfiakat. Egyedül Petra marad, aki elégedetten konstatálja, hogy ezek a férfiak milyen mélyek is tudnak lenni, ha akarnak. A Grund Színház improvizációja alapján készült egyfelvonásos, Az interjú nagyon világos diszkriminatív szituációra épül. A süketnéma munkavállaló (Ilyés Lénárd) állásinterjúra érkezik jeltolmácsával (Király Orsolya), ahol egy HR-es munkatárs (Bognár Anita Rozália) várja őket. Kiderül, hogy Ferencet nem az állas hirdetésben megjelent munkakörben akarják alkalmazni (könyvvizsgáló), hanem raktári munkára szánják. Ferenc és jeltolmácsa ezt mélységes felháborodással veszik tudomásul, amit Ildi egyáltalán nem ért, hiszen egy „nyomorék” hogyan lehetne okosabb nála, még ha két diplomája van is. Terék Anna A mennyország tornáca című műve egy bájos mese, ahol két lélek várakozik bebocsátásra a mennyország kapujában. Ez azonban körülményesen zajlik, mert Sztaniol (Barabás Tamás) meztelenül, Szaniszló pedig (Ilyés Lénárd) iratok nélkül haltak meg. A mennyek kapujának portása (Boldizsár Tünde) bajban van. A holtakat visszaküldeni a földre körülményes lenne, mert már eltemették őket és sokáig tartana kimagyarázni a feltámadást. Így viszont bonyolultabb a dokumentáció és a munka is feltorlódott a múlt heti népirtás miatt. Nem maradt más hátra, mint a bürokráciával való küzdelem és a kiskapuk keresése.
Minden nemzetiségnek külön mennyországa van, ahova csak az állampolgársági iratok felmutatásával lehet bejutni. Sztaniol és Szaniszló állampolgársága szerb, nemzetiségük magyar. Ha nincs magyarigazolvány, nincs magyar mennyország. Sztaniol mehet a szerbbe, Szaniszló pedig, aki félig sváb, választhat a szerb és sváb részleg közül. Sztaniol és Szaniszló nem tágít, nekik csak a magyar mennyország felel meg. A portás, aki mellesleg ateista, fejfájással küzd és nagyon szeretne már hazamenni. A két magyar érzelmű lélek feladja a könyörgést és vesztegetéssel próbálkozik, aminek nem közvetlen módon, de meglett az eredménye. A közeli felhőn várakozhatnak, míg elbírálják magyar mennyországi kérvényüket. Lehetünk akárkik, mindig találnak rajtunk/bennünk olyasmit, ami alapján hátrányosan megkülönböztethetővé válunk. Még saját hazánkban is. Túl fiatal vagy túl öreg, túlképzett vagy túl képzetlen, házas ráadásul nő, vagy férfi, de süketnéma. A nagybetűs magyar honban állunk kezünkben az iratokkal, amiket szorgosan gyűjtögetünk, és minden nap lóbáljuk a buszon, metrón, postán, bankban, boltban, iskolában. Mindenhol. Semmire sem jó, de jó, ha van. Türelmesen végigvárjuk az életünket. Néha kapunk egy sorszámot a kezünkbe. Magyar lelkünk magyar mennyországra vágyik. A mennyország tornácán papírok nélkül meztelenül várakozunk a hidegben és reménykedünk abban, hogy a nem létező formanyomtatvány forgalmazása érdekében beiktatott kérvény egyszer megérkezik a jóistenhez, aki igazolvány nélkül is beenged minket oda, ahol lenni szeretnénk. A portás kegyes, felültet egy felhőre. Micsoda megkönnyebbülés. Lebegek. Hamarosan elrepülök. Súlyozzatok le! Be akarok jutni a magyar mennyországba. Azt még megvárom. Meg az Okuláré következő fordulóját is megvárom, mert nagyon szeretnék újra jó darabokat látni és hallani. Nem improvizációs átiratot, hanem olyan problémafeltevéseket és megközelítéseket, amik ráébresztenek, mire várakozom. Be szeretnék jutni a mennyországba. Fotók: Havas Eszter
