Az ÜGYEK EMBERE - Halotti beszéd Nagy András László hamvai felett

Nem hittem volna, hogy amikor négy évvel ezelőtt átvettem Lacitól az Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöki tisztet, ilyen rövid ideig fog majd tartani a mi együtt munkálkodásunk. Kissé megtépázott műanyag szatyrokban hozta át hozzám – ahogy ő mondta – az egész irodát, és amikor átadta, éreztem e gesztusban némi megkönnyebbülést, mintha mázsás terhet adott volna át. „De ugye segítesz majd mindenben?” – kértem, kérdeztem tőle szinte esdekelve, és ő bólintott, majd föltette szára vesztett olvasószemüvegét, és megkezdődött az átadás-átvétel aktusa. Azóta már tudom, mekkora is volt a súlya mindannak, amit ő akkor rám testált, hogy mekkora törődéssel, fáradozással, felelősségtudattal és ügyszeretettel cipelte Willi Loman módjára két kezében a magyar nyelvű amatőr színjátszás ügyét egy olyan korban, amikor érezte, mert éreznie kellett, hogy fogy körülötte a levegő, hogy egyre nehezebb felszínen tartani az ÜGYET. Az akkor tett ígéretét betartotta. Végtelenül megbízható partner volt, olyan ember, akire TÁMASZKODNI lehetett, és akinek betegségét – állítom – nem kis részben az évtizedeken keresztül, zokszó nélkül cipelt súlyok, sebek is kiválthatták. Mert ha az ÜGY úgy kívánta, a népszerűtlenség ódiumát is vállalva mondott véleményt, állt ki igazáért, sokszor mások helyett is. Ahogy most sorra érkeznek hozzám a rá szeretettel emlékezők levelei, látom, hogy még azoknak is mennyit jelentett Laci, akik, úgymond, nem rajongtak érte. Jó, nem az a típus volt ő, aki a „Szeressetek engem!” világmegváltó gesztusával állt ki a placcra. Nem ölelt a keblére akárkit, sokan közülünk talán nem is tudták, mennyire szeretett bennünket. Mert szemérmes ember volt, kerülte a külsőséget az érzelmi megnyilvánulásokban is. Különleges realitásérzékkel bírt és pontosan fogalmazott. És ha néha kissé érdesen, fanyar stílusban mondott is véleményt, a mögött mindig az ügyszeretet és a segíteni akarás munkált. „Az lehetetlen, hogy nem mond nekünk szép, biztató szavakat, nem tárja fel hibáinkat, nem mutat rá a darab hibáira, nagyszerűségére, színészi botladozásainkra. Miért Ő? Miért most? Miért? Csak a kérdőjelek maradnak, meg az elismerő szavak.” – írta levelében Gulyás László, a kecskeméti amatőr színész.

Ratkó József és Nagy András László (forrás: http://ratkojozsefemlekev.hu/)

1973-ban kapta meg rendezői diplomáját, de már a főiskolás évek alatt rendezett a debreceni Csokonai Színházban. Aztán a Nemzeti Színház következett, majd a Békés Megyei Jókai Színház, ahol főrendező is volt. 1981 és ’86 között a frissen megnyílt, nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház rendezője. Itt került baráti kapcsolatba a költő Ratkó Józseffel, akinek Segítsd a királyt! című drámája nem kis részben az ő személyes bíztatására született meg, és került bemutatásra 1985-ben. Közben, még 1983-ban, Antall István rádiós-újságíróval és Görömbei András irodalomtörténésszel rádiós folyóiratot indítottak Nyíregyházán Hangsúly címmel. Két debreceni évad után mondott búcsút a kőszínháznak, és keveredett át a mi világunkba, ahogy ő fogalmazott egy interjúban: „csekély amatőr, és tetemes hivatásos rendezői múlttal a hátam mögött, csöppentem az amatőrök közé”. És jöttek a Pest megyei évek, a Pest megyei Információs és Kulturális Központ, ahol működésével a mai napig ható, mély nyomot hagyott. Szervezte, mentorálta a megye – és nem csak a megye - gyermek- és diákszínjátszóit. ’92-ben indította útjára, majd szervezte a ma Fodor Mihály rendező nevét viselő, legendás Pest megyei színjátszó táborokat Zamárdiban. A színjátszók - írta - „Tanulni akartak egymástól… a fóti színjátszó tudni akarta, hogyan elemez az inárcsi csoportvezető, a váchartyáni népművelő – ó, létezik-e még egyáltalán e régies nevű szakma? - kíváncsi lett arra, hogyan fogadja instrukcióját egy szobi gyerek, mások asszisztensként akarták ellesni, hogyan születik a bagi, vagy a budakeszi varázslat…” És ő megteremtette ehhez a megfelelő szakmai kereteket, kapcsolatokat, kialakította a táborok arculatát. Az egykori részvevők közül sokukkal találkozhatunk ma az amatőr- és hivatásos színház kiválóságai között. Az erről szóló emlékkönyv idevágó oldalait olvasva, úgy tűnik, hogy NAL ezekben az években elemében volt. Ez a pályára segítő, tehetséggondozó ambíció hajtotta akkor is, amikor 2008-ban, látva, hogy milyen sok drámatagozatot, színi tanodát végzett fiatal kószál a városban, az MSZ-JSZ keretein belül megalapította a Színházat Alkotó Fiatalok Társulását, a SzAFT-ot, ezzel lehetőséget biztosítva számukra a közös alkotó munkára.

Hazag Misi és NAL Kazincbarcikán, 2012-ben (fotó: Formanek Csaba)

Nem is adta alább. 1992-ben egyik alapítója volt a ma Magyar Szín-Játékos Szövetség néven működő egyesületünk jogelőd-szervezeteinek, melyekben hol elnökként, hol elnökségi tagként, de mindig ügyeink legfőbb intézőjeként tevékenykedett, csendben, szívósan, mindig odaállva, ahol éppen szükség volt rá, vagy, ahová éppen senki más nem akart odaállni. Kitalálója, és lelkes szervezője volt a színjátszóink számára oly fontos fesztiváljainknak, mint a Magyar Művek Szemléje, a FESZT-FEST, a Belgák Fesztiválja. Ha hívták, ment önkéntes maestrónak, zsűrornak az IMPRO fesztiváljaink Kárpát-medence szerte zajló elődöntőire. Egyik alapítója, később főszerkesztője az először nyomtatott formában, majd – mikor erre már nem volt lehetőség – elektronikusan, legvégül pedig, mikor már így sem működhetett, akkor az - ahogy elmésen elnevezte - szamizdat formátumban megjelenő szakmai folyóiratunknak, a Játékosnak. Gondozta honlapunkat, írta cikkeit, zsűrizett, pályázott, elszámolt, egyszóval JELEN VOLT. Öt évvel ezelőtt a közművelődésben jeleskedőket elismerő, Wlassics Gyula díj tulajdonosa lett. És egy számunkra alig ismert vonal is létezett NAL életében: az orvosi újságírás vagy, ahogy ezt ő címkézte, ha szóba került: „Hát, valamiből meg is kell élnem, gyerekek!”. Pedig ezt sem akárhogy csinálta! 1992 és 2004 között a Magyar Orvosi Kamara hivatalos szaklapjának, a Magyar Orvosnak előbb vezető szerkesztője, majd főszerkesztője volt. Ezt követően a Kamara újonnan megalapított újságának, az Orvosok Lapjának a főszerkesztőjeként tevékenykedett. Több mint száz egészségpolitikai cikk, interjú, tanulmány fűződik a nevéhez. Amikor érezte, hogy valami nincs rendben a szervezetében, és elindult, hogy ítélethozatalra várva, kivizsgáltassa magát, csak határozott bíztatásomra, és csak második nekifutásra vette igénybe orvosi kapcsolatait. Lehet, hogy ezzel is csak még egy kis időt akart spórolni magának? Borzasztó, hogy nincs már itt mellettem, közöttünk, hogy körleveleim automatikusan beugró címlistájának éléről újra és újra ki kell húznom őt. Bár ki tudja, lehet, hogy nem is fogom kihúzni, jelenjen csak meg újra és újra. Hátha eljut hozzá az üzenet, és válaszol. Végezetül, engedjék, engedjétek meg, hogy felolvassam a magyar amatőr színjátszás nemzetközi nagykövetének, Hollós Józsefnek, szűkebb köreink számára, Jocónak az üzenetét: "Kedves Barátok! Fogadjátok őszinte részvétemet. Tudom, hogy NAL helyét nem lehet pótolni, váratlan eltávozása nagy veszteséget jelent a Társaság, a színház, de még sokkal nagyobbat barátai számára. Mindnyájan ugyan azon az úton haladunk, ki lassabban, ki gyorsabban, aki gyorsabban halad, az sokszor megelőzi a többit. NAL talán túl gyorsan haladt, nekünk tette. Köszönet NAL munkásságáért, sokat szolgálta közös ügyünket, hála jár neki és hosszú emlékben tartás. Nem felejtjük el. Baráti üdvözlettel: Hollós József" Elhangzott Nagy András László temetésén, 2014. november 20-án.