Levelek a műhelyből – egy butoh kurzus a „tértartó” szemével

A Radikális Szobaszínházban január 5-től látható 15 napon keresztül a Lassúfutás című butoh-maraton Czap Gábor előadásában. Decemberben egy nyitott műhely keretében másokat is bevezetett e sajátos kortárs japán tánc-, illetve mozgásnyelv terébe. Tapasztalatairól naplójában számol be, idézve a kurzus résztvevőihez írott személyes hangú leveleiből.

1. este Gyakorlat: háton fekvésben, felhúzott térdekkel, figyelj a légzésedre, a keresztcsontodra, és a kettő kapcsolatában megszülető ritmikus, hullámzó mozgásra. Hagyd, hogy ez a mozgás a gerincedre, majd az egész testedre kiterjedjen, vizualizáld, hogy tengervíz szivárog szét a gerincedből az egész testedbe és azon túl. A test lazítása, és kiemelten a keresztcsont és a gerinc környékének lazítása előkészíti a testet a szabad, zsigeri, ösztönös mozgásra, az elmét kiüríti az irányított figyelem a testen, illetve a „tengeren”, mint vizualizációs képen. Az utóbbi kép hatására pedig meg is születhet a „mozgatva levés”. Már ebben az egyszerű gyakorlatban benne vannak lényeges elemek a butoh-ból.… a figyelem erőteljes, de nem koncentrált. Teres, könnyű jelenlét, mely kitölti a testet, és a körülötte lévő teret, melyek lényegileg nem különböznek. A figyelem a tanú figyelme, de nem kívülálló, hanem bennfoglaló, a testbe, a térbe költöző. Sziasztok! Gyönyörű, spontán csend született hétfő este már az óra előtt. És egészen elfátyololosodott a hangom is attól, hogy ennyi ember bizalmat ad a pillanatnak. És az a csend kitartott az óra végéig, és jó alapnak bizonyult az utazáshoz egyénileg és közösen, kinn és benn. Köszönöm. Folytatjuk. 2. este Mozgók! Az első alkalommal természetes módon jelen volt a kezdet energiája. Szimbolikájában a tavasz, vagy a Fa változási állapot. Ezt támogattam a földbe vetett mag csírázásából, növekedéséből kibomló improvizációban, elhintve benne a butoh szemléletét. Az íven a nyár, a Tűz változási állapot következik, egy-két megfelelő képpel. Előtte némi tapasztalati anatómiával (is) hangolódunk. ...de persze ez változhat. Gyere ám, ha jössz.

Gyakorlat: egyik karod oldalra kinyújtva, ujjaiddal támaszkodj meg a falnál. Figyelmeddel kövesd, hogyan halad az egész testedben a „falból jövő” nyomás, egészen a talpadig. Ez, különösen a váll környékén egész bonyolult utat jár be: a felkarból a teljesen körbejárva a lapockába, a kulcscsontba, majd a szegycsontba, a bordákba ömlik, és csak aztán a gerincbe. A gyakorlat után mozogj a tapasztalás emlékeivel. Hogyan lehet olyan instrukciókat adni, ami a butoh felé visz? „Menj a testérzettel… milyen emlék maradt a testben… milyen emléket, érzést hoz fel a mozdulat… hogyan mozdítja a tested a tapasztalás, az érzet…?” Azt keressük, amikor valami megmozdítja a testet, amikor úgy érzed, nem te mozdulsz, mintha nem te irányítanád az izmaid, akár nem is érzed az erőkifejtést, mégis mozdul a test(rész) .… az improvizatív mozgásokban, főleg amikor az elme már fárad, tisztán látszik, hogyan változik a jelenlét. Van, aki elmegy „sématáncba”. A teste bejáratott mintákat követ, miközben a figyelme, a gondolatai máshol járnak. Van, aki ráfeszül, a koncentrált figyelmet direkt módon csatornázza a testbe, amitől az megfeszül. (Ez egyébként képes zsigeri hatást kelteni a nézőben.) Van, aki „kinéz” a gyakorlatból, „kiles” a jelenlétből jelenlét helyett. Van, aki fejben táncol, ez kiül az arcára, a fejmozgására. Sziasztok! Tegnap három táncunk volt. Egy a tengerben áramlott, puhítva a testet, a másik a struktúrából bomlott ki, mert csak van csontváz is, a harmadikban pedig a Tűz elemet idéztük meg, annak "őrültebb" ízeivel együtt, ami épp ott volt kiben-kiben. Ebben a teljesen vizes időben használtuk a taiko dobok energiáját (no, csak hangszóróból) a tűz szításához. Láthatóan többen hoztatok fel belülről, ez lényeges a butohban: "..to be able to dance inner landscapes" – Masaki Iwana-t idézve. Hangsúly lett a tónus tartásán, hordozásán, ami meglátásom szerint a jelenlét fizikai, testi leképeződése, kifejeződése. (Ezzel szemben a tónustalan testrész láthatóan petyhüdt, élettelen.) Szépen mozdult a tér, mozdultatok a térben. Láthatóan többen elfáradtatok a végére. Kérdésem: honnan táplálkozik a test, honnan táplálkozik a figyelem ezeken a hosszú utazásokon? Kérdezem egyrészt magamtól, mint színpadi embertől, és mint az órákon téged támogató "tértartótól". És javaslom, keresd te is a választ.

3. este Sziasztok kedves mozgók! Három butoh performansz van mögöttem. Mindegyik nagyon más energiában, erőben, mélységben. Hihetetlen, hogy mennyi minden tud kibomlani az egy pillanatból, az egy forrásból. Többek között ezért szeretem a butoh-t. ... no, de áttérve a mi dolgunkra: A múlt hétfőn szinte ellene mentünk a pillanatnak, hogy a tüzet idéztük meg abban az őszi időben, ami most is hasonló. Viszont a holnapi estén az ősz következik a sorban, mondhatni könnyű dolgunk lesz. Persze, ezt nem lehet tudni előre. Mindenesetre ami ide kapcsolódik számomra, az elmúlás, és az elmúlás szépsége. Ez utóbbi fogalom szinte önmagában egy koan, mert a hétköznapi elme számára paradox hangzása van. A butoh-ban, a Teljességre törekedve, fontosnak tartják az élet sötét oldalát is táncolni, az elmúlás mai világunkban jellemzően ebbe a dobozba van téve. Készülök még test- és tértudatossági gyakorlatokkal, hogy tereket nyissunk kinn és benn, amiben mozoghatunk, ami mozdíthat. Meglátjuk, kiből mi bomlik ki. Gyere, ha jössz. A butoh-ban oly fontos semleges járást, ami egy alap, kiinduló pont, mindenki másképp közelíti meg, ha magyarázásra kerül a sor. Gyakorlat: csendesedj el, ébreszd fel a testtudatod, gyújts meg egy füstölőt, és a testtudatosságot tartva figyeld a füstöt, és a visszamaradó hamuoszlopot. A füst terességére, átjárhatóságára, súlytalanságára, színtelenségére, illetve a visszamaradó hamuoszlop törékenységére, finomságára, „szürkeségére” hangolódva testben és elmében közel kerülhetsz ahhoz a nyitott, finom ürességhez, ami érzékenyít akár zsigeri érzetek észrevételére, akár tudatos vizualizációkra.… az utolsó formában sűrűsödik össze az egész, akár egy órás tánc. A néző esetleg csak ezt viszi magával. Olyan mintha megállnál az utadon, és mindaz, amit megéltél és hozol magaddal, hátulról beleérkezne a testedbe. (És itt nem csak a fizikai testre gondolok, az energiára is, a szellemre is.) Olyan legyél, mint egy kilőtt nyíl az égen: ha magát a nyilat nézed, állni látszik, ugyanakkor folyamatosan repül célja felé „álltó helyében”, és benne van, tónusban tartja az íjból jövő energia. Kedves mozgók! Mindig bizonytalan, kíváncsi várakozással megyek az adott hétfőre, hogy vajon az fog-e történni, amit elgondoltam, vagy mást hoz a pillanat. Ahogy Nick Nolte mondta A békés harcos útjában, sosem vagyok biztos benne, mit találok. Mindenesetre sikerült bevinni az ősz egyes ízeit a hétfő estébe. Az elején a hangoló táncban tengerben mozogtunk, és halként elvermeltük magunkat a tó fenekén. Aztán a gerincgyakorlatból vadállatok lettünk. (Erre például nem gondoltam előre.) A méltóságteljes állat felfedező útján közeledett az öregedéshez, betegséghez, belső küzdelem, majd elfogadás, természetesség. Tanulhatunk az állatoktól ez ügyben. Aztán a füstölővel igyekeztem megfoghatatlan közelségbe hozni a füst-testet és a hamu-testet, ami a butoh-ban egyfajta kiindulópont, alap. Ebbe a semleges testbe mindenki a saját ősz-képét rakta, ami persze egyénien bomlott is ki. Úgy éreztem, készen állunk már egy kiemelt térre, így felezve a csoportot egymásnak is tartottuk a teret, praktikusan táncoltunk egymásnak, néztük egymást. Csak másnap tudatosítottam, hogy ez alkalommal mindenki visszatérő volt. Köszönöm a jelenléteket. Folytatjuk. (És valóban - a cikk második részét holnap közöljük!)