Szerelemtelen este - kortárs drámafelolvasó-est a MÜSZI-ben
November 10-én az Amargant Színházi Műhely jóvoltából negyedik alkalommal került megrendezésre az Okuláré projekt kortárs drámafelolvasó-estje ezúttal SZERELEMTELEN témakörben. A tizenöt helyszínt összefogó projektnek Budapesten továbbra is a MÜSZI ad otthont. A szerelemtelenség aznap este úgy tűnt el, mint életünkből a szerelem. A budapesti esemény igazi összművészeti performansszá alakult, ami kissé ugyan elterelte a figyelmet a drámák felolvasásról, de sok szempontból gazdagította az élményt. Az este a Collaboration Laboratory képzőművészeinek kiállítás-megnyitójával kezdődött, majd a várakozó közönséget a Csíkszerda kórus kamaracsapata terelte invitáló dallamokkal egyre beljebb a MÜSZI gyomrába. Bizarr, de feltétlenül izgatott állapot lett úrrá rajtunk. Az összművészeti alkotás szelleme egész este velünk volt. A Csíkszerda kórus folyamatos zenei aláfestést szolgáltatott, Szabó Kristóf a felolvasás alatt minden darabhoz spontán festményt alkotott, mintegy művészetében lecsapódó reflexiót, Szitás Balázs pedig táncban foglalta össze a darabok szívét, testrészét, belső szervét, ezt nem lehet pontosan tudni. Miután mindezen ténnyel szembesültünk és mérhetetlen gyönyörünkben lefordultunk a székről, el is kezdődött a felolvasás. Vagyis a precízen megrendezett előadás, amit a színészek aznap próbáltak össze Ilyés Lénárd vezetésével.
Korcsmáros András: Robi és Juli - fotó: Havas Eszter
Az első mű Kocsmáros András Robi és Juli-ja igazán felszabadító élmény volt. Robi, a csillogó szemű Rómeó szenvedélyesen jelenti be Julijának, hogy végre megvan a válóper. Juli boldog, hogy valahára igazán összeházasodhatnak, örökre és végérvényesen. Ha! nagybátyja nem szenvedett volna autóbalesetet és nem kellene feltétlenül bemennie hozzá a kórházba. Robi szerint. A jelenet azonban megszakad, mert Robink nárcisztikus jellem, ami jelen esetben a színházi próbára van gyilkos hatással. Kiderül, hogy ez a szerelem színészek által megjelenített színházi illúzió. A rendező megáll, feláll, felmegy a színpadra és helyre teszi a színészeket, akik utálják egymást. Robi csak magát imádja, Juli pedig a tömegmédiával csalja a színházat. A színpadi csók azonban igazi. Csakhogy Robi hagymát evett, Juli pedig elrohan sorozatának forgatására. A mi szeretetreméltó rendezőnk megcáfolja asszisztense aggályait. Ami az életben nem, az a színpadon tökéletesen működik.
Lőrincz Zsuzsa: Csokoládé - fotó: Havas Eszter
Lőrinc Zsuzsa Csokoládé című egyfelvonásosa egy idősotthonban zajló eseménysort mutat be. Fiatal nő ront be a színre, hogy meglátogassa nagymamáját. Kiderül, hogy Edit örökbe fogadott gyermekként nevelkedett, azóta kétségbeesetten keresi származását. A megtalált nagymama emlékszik, felejt, sír és nevet. A szomszédos asszony elégedetlenkedik, veszekszik, rendet bont. „Igazi boszorkány”, egy elfelejtett nagymama, akiért a szívünk hasad. Edit lassan megnyugszik, átadja a csokoládét - ami az ápolónő szerint nagy kedvenc - majd felszabadultan távozik. Edit önigazolást keres, nem nagymamát. A megtalált asszony allergiás a csokoládéra, egyetlen fia pedig 18 évesen meghalt, mikor egyszer életében elment otthonról. A nagymama valójában bárki lehetne, ha kedves és szereti a csokoládét. Miután sikeresen legitimáltuk saját létezésünket, megkönnyebbülten hagyjuk magukra nagymamáinkat, akik kincseiket, mint gyermekek, gyűjtögetik.
Formanek Csaba: Lala és Lili - fotó: Havas Eszter
Formanek Csaba Lala és Lili-je az országút szélén játszódik. Várunk. Lili várja Lalát, Lala várja Lilit. Laptopok és bőröndök. Pötyögés, kocogtatás. Autó nem jön, az aksi nem merül le, a whisky nem fogy el. Viszont van Tolsztoj összes. Mind a húsz kötet. Lili és Lala elmegy egymás mellett, nem néznek egymásra. Állnak az országút szélén és élettelen tárgyaikba kapaszkodnak. Mikor mégis megtörténik a görcsös egymásba hatolás, az gyors, durva aktusban teljesül be. Lala sajnálja Lilit, Lili pedig a halálra gondol. Az úton először megy el autó. Senki sem veszi észre. Várunk. Nem nézünk egymásra. A sok nevetés, megmosolyogtató jelenet után a földre zuhanunk. Megállíthatatlanul. Otthonhagyott Lalánkra vagy Lilinkre gondolunk, akit a színpadon látunk viszont. Vajon a szemébe nézünk, mikor hazaérünk? Az est egymásba olvadó művészeti megnyilvánulásai igazán felemelő hatást értek el. Lehet, hogy a szövegek kissé háttérbe kerültek, azonban az együttes alkotási folyamat, a különböző művészeti ágak egymásra való reflektálása egy magasabb szintre emelte az estet, mintha nem is előadást, hanem egy furcsa, de szeretnivaló élőlényt kaptunk volna egyenesen a karjainkba. A helyi szavazáson Csaba darabja került ki győztesen, a többi résztvevő várossal együtt összesen 9,5 szavazatot ért el, ami gyakorlatilag a szavazatok kétharmadát jelenti. A szerelemtelenség aznap este úgy vetült fel, mint nem létező nemlétezés. Robi és Juli szerelme pusztán a színpadon megvalósuló valótlan, a Csokoládé nagymamája pedig szerelemtelenségben megfogant gyermeknek adott életet. A szerelem csupán ellenpont nélküli hiány. Lala és Lili viszont feltételezi a nem létező egykori létezését. Legalábbis esélyt ad rá. Lala és Lili karakterében talán magunkat látjuk a színpadon. Minden nap élve temetjük magunkat laptopunkba „munka” címszó alatt és csak akkor kapjuk fel fejünket, mikor azt halljuk „internetadó”. Akkor esetleg észrevesszük, hogy van mellettünk valaki (vagy még hevesebben verjük a billentyűzetet). Addig is ülünk az út szélén összepakolt bőröndünkön, becsomagolt életünkön és várunk. Szerelemtelenül, mint Rómeó és Júlia a 21. században, vagy mint a háború alatt megerőszakolt, mára elfelejtett unoka nélküli nagymama. Adunk magunknak esélyt?
