A Sirály Tinnyén

A bemutató előadást láttam és átélhettem Tinnye község (Budapesttől mintegy 40 km., feleúton Zsámbék és Piliscsaba között) ünnepét. Nyugodtan ünnepnek nevezhetjük, ha egy Csehov előadás alkalmából megtelik egy 1600 fős falu művelődési házának 200 fős nézőtere.

Mottó: “A nyugtalanságot, a szorongást, a feszültséget és az aggódást – valamennyi a félelem különböző formája – a túl sok jövő és a nem elegendő jelen okozza. A bűntudatot, a megbánást, a neheztelést, a sérelmeket, a szomorúságot, a keserűséget és a nem megbocsátásnak valamennyi formáját a túl sok múlt és a nem elegendő jelen okozza.” – Eckhart Tolle (Köszönet Komáromi Sándornak!) Az idézet pontosan írja le Csehov alakjainak állapotát. Továbbá Magyarország lakosai jelentős részének jelenlegi állapotát. Ezért aktuális. A fenti gondolatok nem általában, hanem a Tinnyei Színjátszó Társulat előadása közben jutottak eszembe. Érvényes előadás. Ennél többet nehéz mondani egy kezdőnek mondható, falusi színjátszó társaság Csehov bemutatójának dicséretére. A Sirály emblematikus darab, 1898-as moszkvai bemutatóját, egyben a Művész Színház nyitóelőadását bízvást tekinthetjük a máig érvényes, ugyanakkor egyre erőteljesebben kétségbe vont XX. századi színházművészet nyitányának. Az utókor szimbólumot láthat abban, hogy Trigorint, a megállapodott művészetet képviselő írót Sztanyiszlavszkij, míg a feltörekvő Trepljovot a színházművészetben később új, Sztanyiszlavszkijjal szembeforduló fejezetet nyitó Meyerhold játszotta. A magyar színházi élet nem oly távoli múltjában, 1971-ben a pályakezdő Zsámbéki Gábor és Székely Gábor szinte ugyanabban a pillanatban mutatta be a Sirályt Kaposváron és Szolnokon, mintegy bejelentve igényét a konzervatív művészet újjal való felváltására. Fél éven belül a Madách Színházban Ádám Ottó válaszolt a „kihívásra”, s vette védelmébe a fennálló színházi értékrendet. A kulcs természetesen a Trepljov által írott és Nyina által játszott, formabontó színmű előadása és annak Arkagyina által való botrányos elutasítása. Nem tudok róla, hogy öntevékeny, azaz nem-hivatásosokból álló társulat valaha is bemutatta volna a Sirályt vagy Csehov bármely más „egészestés” darabját (egyetlen kivétel az Aszódi Kamarateátrum Ványa bácsija, Barabás Tamás kiváló alakításával a címszerepben). Nem véletlen. A jószerével történés nélküli darabok igen bonyolult kapcsolati hálójának felfedése és a cselekmény apró mozzanatokból összeálló előrehaladásának ábrázolása igen elmélyült és figyelmes színészi-rendezői munkát és sok időt igényel, továbbá a szereplők pontos alkati és életkorbeli megfelelését. Az sem kis feladat, hogy mindez ne fulladjon kedélytelen unalomba, netán szenvelgő önsajnálatba. Csehov segít: nem győz figyelmeztetni, hogy vígjátékot írt, nem szomorújátékot.

Mindezt tudva becsülöm igen nagyra a Tinnyei Színjátszó Társulat vállalkozását és annak eredményét. A társulat (még nem tudni, hogy alkalmi vagy állandó társulat) a hat éve életre hívott és többnyire rövidebb és hosszabb komédiákat, vígjátékokat játszó PaThália Miniszínpad hajtásaként jött létre. Az előadást létrehozók, illetve játszók két kivétellel tinnyei lakósok, négyen közülük a PaThália tagjai. A bemutató előadást láttam és átélhettem Tinnye község (Budapesttől mintegy 40 km., feleúton Zsámbék és Piliscsaba között) ünnepét. Nyugodtan ünnepnek nevezhetjük, ha egy Csehov előadás alkalmából megtelik egy 1600 fős falu művelődési házának 200 fős nézőtere. A nézőket kellemesen berendezett színpad, valamint az előtérben olvasgató Medvegyenkó és Mása fogadja. Mindenféle előadást-kezdő ceremóniát mellőzve természetes hangon beszélgetni kezdenek. Magunk sem vesszük észre, s már is az előadás közegében találjuk magunkat. A szabad teret mindössze két dekoratív fakéreg jelzi. Sorra megismerkedünk Trepljov színdarabjának előadására érkező vendégekkel, köztük a híres-nevezetes színésznő anyukával, Arkagyinával és nem kevésbé híres kedvesével, Trigorinnal az íróval. Van hát ok az alkotók, a szomszédok és a ház népe izgalmára, szorongására. Mint fentebb már szó esett róla, az előadás tartalma, netán mondandója nagy mértékben függ a Trepljov-féle előadás minőségétől. Dilettáns ifjak magamutogató pózolása vagy a jövő művészetét előre vetítő ifjú lángelme, illetve színésznő jelölt első, ígéretes szárnypróbálgatása. Az előadás félbeszakítását kiprovokáló Arkagyina gúnyolódása jogos vagy Trepljovnak volna igaza, és anyja lehetetlen viselkedése nem más, mint az ünnepelt primadonna féltékenysége és a már beérkezettek elutasítása az új művészetet akaró ifjabb generációkkal szemben? Ezekre a kérdésekre egy Sirály előadás rendezőjének világos válaszokat kell adnia. Geck Zsuzsanna, a tinnyei előadás rendezője – azon túl, hogy térben kiválóan elhelyezi - nem hagy kétséget a felől, hogy értelmezésében Trepljov műve modoros, ködszurkáló álköltészet, Nyina játéka, szövegmondása pedig túlstilizált, szépelgő deklamálás. Előadásuk egy pillanattal sem tovább elviselhető, mint ameddig Arkagyina elviseli. És Geck jól él a paradoxonnal: az is igaz, amit Trepljov keserű gúnnyal vet anyja szemére: „…darabot írni és színpadon játszani csak néhány kiváltságosnak szabad. És én megsértettem ezt a monopóliumot!” Ettől kezdve világos a szereplők élethelyzete: csupa jobb sorsra érdemes, ám középszerű ember kiélhetetlen szerelmi és művészi vágyakkal, álmokkal, a sivár jelen elől a dicsőségesnek hazudott múltba, és az illúziók ködébe vesző jövőbe, végül elvetélt öngyilkossági kísérletekbe menekülése. Reménytelen, sivár helyben járás. Kivétel Nyina, a Sirály, az egyetlen, akinek van ereje elmenni álmai után, belebukni azokba, majd megerősödve, illúziók nélkül járni tovább a maga útját. Szép előadás. Szép, anélkül, hogy szépelegne, merengene, önsajnálna. Kulcsa a kiváló szereplőgárda és a gondos színészvezetés. Valamennyi szerepre sikerült alkatilag szinte tökéletes szereplőket találni, és hozzásegíteni őket, hogy tiszta szituációkban, pózolás és szerepjátszás nélkül önmagukat adják. A tiszta szituációk pedig szinte természetesen szülnek könnyedséget, így az előadás nemcsak szép, de mindvégig szórakoztató is. A mellékszereplők szinte kifogástalanok. Haraszti Jákó (civilben gimnazista) esetlen és sóvárgó Medvegyenkója, Haraszti István (civilben informatikus) zsörtölődő, korán öregedő Szorinja, Radványi Éva (civilben közgazdász-tanár) Polinája éppen olyanok, amilyennek Csehov megírta őket, illetve amilyeneket ez az előadás megkíván. Mása több lehetőséget kap az írótól, Kovács Rozi (civilben népművelő) jól él vele. Bravúros pontossággal építi fel a korai punk-gót típusú, szomorúan lázadó kamaszlánytól a sorsába beletörődő, alkoholba menekülő fiatal nőn át a megfáradt, gyereke elől menekülő asszony ívét. Czakó Péter (civilben tanító és zenész) kiváló kedélyű, a szereplők közül sorsával egyedül elégedett Samrajev. Szórakoztató alakításának harsánysága helyenként zavaró. Bognár János (civilben diplomás színész és drámatanár) megfáradt, kedveszegett Dorn doktorként leckét ad színészi eleganciából, férfi sármból. A főszereplők - „a két szerelmes pár” – alakítása már hagy némi kívánni valót maga után. Ám ne feledjük, a világ drámairodalmának kiemelkedő, nagy szerepeiről van szó! Kegyes Tamás (civilben gyógypedagógiai asszisztens és zenész) mindvégig izgalmas, vibráló személyiségű Trepljov. Hiányérzetet csupán az előadás végén kelt. Nyina végső távozása után olyan lelki állapotba jut, hogy úgy érezzük, a szobát elhagyva majd megiszik két deci vodkát tisztán, és annyi. Ehhez képest igencsak váratlan, tehát színészileg előkészítetlen, hogy kiderül, főbe lőtte magát (amúgy – Csehov leleménye - nem derül ki, hogy a mostani, másodszori öngyilkossági kísérlete sikeres-e). Bátori Angéla (civilben háromgyermekes, főállású családanya) tökéletesen illúziót keltő Arkagyina. Elhiteti a szerep valamennyi árnyalatát: országosan ünnepelt színésznő, férfiakat hódító, társasági nagyasszony, aki idegenül mozog ebben a falusi udvarházban. Öregedéstől rettegő szépasszony, aki szeretne megfelelni a már felnőtt fia anyai szeretetre, megértésre benyújtott igényeinek is. A drámai szerepekben járatlan, vígjátéki szerepekhez szokott műkedvelő színjátszó nagy játékintelligenciával közelít a szerephez, azonban technikailag alatta marad. Magas hangszíne, hangos beszéde tökéletesen alkalmas Arkagyina fiatalkodó társasági létezésének ábrázolására, de hamisan cseng a megrendült, illetve intim pillanatokban. Így Arkagyina Trepljovval, illetve Trigorinnal játszott „nagyjelenetei” - amelyekben minden létező színészi és női rafinériáját bevetve játssza el az anyát, illetve a féltékeny szeretőt - sajnálatosan melodrámába fulladnak.

Bégány Csenge Anna (civilben gimnazista) meglepően sok mindent megold a világirodalom egyik legbonyolultabb szerepéből. Nyina – és az igen fiatal és igen szép színjátszó lány - hatalmas utat jár be a bimbózó nőiességű, a nagyvilág után sóvárgó falusi kislánytól a súlyos szerelmi kudarcon átesett, gyermekét vesztő, önmaga tehetségére rátaláló fiatal nőig. Érdekes, Bégány Anna Csenge annak kevésbé hiteles, ami ő valójában: üde fiatal lánynak. Miért? Valószínűleg, mert feleslegesen eljátssza. Ezzel szemben megrendítően hiteles és jelenvaló, mint élettől meggyötört, enyhén neuraszténiás, izgalmasan vibráló modern nő. Végére hagytam Monostori Ferencet (civilben szobrászművész). Nem tetszett, Trigorinját az előadás egyetlen sikerületlen alakításának tartom. Alkatilag fiatalabb, intellektuálisan súlytalanabb és kevésbé férfias jelenség, mint a Csehov által megírt, és a jelen előadás által is igényelt figura. Úgy tűnt, mindezek nem a színjátszó személyes tulajdonságaiból fakadnak, sokkal inkább hibás szerepfelfogásból. Rendre szituáción kívül marad, s beéri a passzív szemlélő, a kívülálló szépfiú szerepével. Férfiként nem hat. Szerelmet kelteni nem, elfogadni is csak nehezen tud. Mindez önmagában nem lenne baj, de az előadásban működési zavarokat okoz. Azon túl, hogy kedvezőtlenül leminősíti a belé szerelmes nőket, az előadás drámai csúcspontjai, az Arkagyinával és Nyinával zajló párjelenetei műdrámázásba fulladnak.

Geck Zsuzsanna rendezői munkájának legfőbb érdeme, hogy szinte észrevehetetlen. Nincs „koncepciója”. Ennek ellenére – vagy éppen ezért? – a szerepek, egymáshoz való viszonyuk, ívük kidolgozott, jól követhető. Alapkövetelmény, mégis ritka kincs: mindig mindenkiről tudjuk, hogy kicsoda, mik a motivációi, mit akar, kihez milyen viszony fűzi. Mindez megszabja az előadás alaphangulatát: valamennyi színpadi alakkal azonosulni tudunk, iránta szimpátiát érzünk. A négy felvonásos darabot két részben játsszák. A második részben a két felvonás között két év telik el. Nagyon szép rendezői megoldás a visszafogott gitárszó mellett zajló nyílt színi átdíszítés: pontosan sikerül ábrázolni a hétköznapok szomorú monotóniáját, a nagy erőfeszítéssel elérhető, érdemi változást nem eredményező semmit. ARCOK A TINNYEI SZÍNJÁTSZÓ TÁRSULATBÓL Bátori Angéla - Arkagyina „3 gyerekes főállású anya vagyok. 6 éve színjátszom, akkor alapítottuk a PaTHÁLIA Miniszínpadot vezetőnkkel, Gajdó Delinkével. (imádok játszani!!) Bégány Anna Csenge - Nyina „Hetente 3-szor járok klasszikus énekre, hetente 1-szer népdalénekre, 1-szer szolfézsra, 1-szer fuvolára, 1-szer zongorára. Tehát alapvetően zenével foglalkozom. Színjátszós múltam: 8 éves koromban elkezdtünk csinálni egy mesét, de nem fejeztük be, illetve az egyik kórussal most csinálunk egy meseoperát, ami ugye színpadi. És nem mellesleg most érettségizek a piliscsabai Ward Mária Gimnáziumban.” Geck Zsuzsanna - rendező „Hatodik éve vagyok gyesen, harmadik gyermekünket várjuk Monostori Ferenccel, aki Trigorint játszotta. Előtte matek és drámatanárként dolgoztam a Fóti Waldorf Gimnáziumban. A színjátszással először a gimiben találkoztam, a Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán, ahol Székely István volt az osztályfőnököm. Az egyetemen matek szakra jártam, a Waldorf tanárképzésen pedig drámaszakra (ott Bognár János – Dorn - volt a tanárom). Ez az első rendezésem, ami nem iskolai, és nem gyerekekkel történt. Tanárként a drámaórákon a játék, az önismeret, csapatépítés volt a legfontosabb számomra, és nem a színpadi lét. Amikor feldolgoztunk egy színdarabot, akkor is elsősorban pedagógusként álltam hozzá, és nem rendezőként. Rendezést sosem tanultam. Az összes munkámban nagyon fontos volt, hogy a szereplők személyiségéből épüljön fel a karakter, és a végeredmény pedig a közösség lényét tükrözze, ne engem. Ez az első színdarab, amiben felnőttekkel dolgozhattam. A munkastílusom elég sokáig probléma volt, pár ember számára érthetetlen, úgyhogy az egy év alatt 5 szereplőváltás történt, főleg emiatt. Kiléptek, elhagyták a munkát, akik nem hittek ebben vagy nem tudtak ezzel azonosulni. De a végére összeállt egy olyan erős csapat, akikkel szárnyalni kezdtünk, és létrejöhetett a közös mű. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, és úgy gondolom minden percért megérte!"" Haraszti István - Szorin „Amatőrszínjátszós múltam: '80-82 táján egy ceglédi társulatban, a Rocker Színjátszó Körben játszottam. Nem volt túl sok előadásunk, viszont többször is voltunk találkozókon, képzéseken (pl. Dunakeszin, Nagykőrösön). Utána '85-87 között a Ceglédi Művelődési Központ felújított színháztermében dolgoztam színpadmesterként.” Kovács Rozi - Mása „Kislánykoromban kerülhetett belém a színjátszás iránti vonzalom csírája, amikor egy idős hölgy javasolta, hogy játsszak majd, mert beszédes a mimikám. Gimnázium alatt álmodoztam a színművészetiről, de a felvételit kishitűen feladtam, meg sem próbáltam. Ennek ellenére a tanárképző főiskolán is találkoztam drámával, bár csak egy félévben, de nagyon élveztem. Itt kommunikáció-művelődésszervező szakon végeztem, majd a tinnyei művelődési ház vezetőjeként találkoztam a helyi amatőr társulattal, akikkel négy évet töltöttem, s ahol kikelhetett az a bizonyos csíra gyerekkoromból. Most a Sirály Mása szerepe komoly lehetőséget adottt arra, hogy a mélységekig menjek. A gyökerekig, mert ez nem csak játék. Nehéz sorsokat jelenítünk meg, ahogyan az élet is hozza őket. Másáé is az, de találtam párhuzamot a saját életemmel, s azt hiszem, ez is segít felépíteni a szerepet. A jövőt tekintve bízom a sirályos csapatban, szívesen bontogatok újabb mélységeket, magasságokat velük együtt. Szeretek játszani, s játszanék velük tovább.” Monostori Ferenc - Trigorin „Szobrász vagyok, kő- és bronzszobrokat készítek, nyaranta pedig nagy homokszobrokat, ezeket többnyire külföldön. A színjátszással tavaly kerültem kapcsolatba, mikor Czakó Péter barátom (aki most Samrajev jószágigazgatót játszotta) elhívott a PaTháliásokhoz, hogy ugorjak be a postás szerepébe. Volt kb. öt mondatom, de egyből beleszerettem a játékba. Persze láttam már amatőr előadásokat, hiszen a feleségem drámatanárnő és nyaranta nálunk voltak a drámatáborok. De eddig csak mint néző. Most álltam másodszorra színpadon a Sirállyal, és Trigorint kellett megformálnom. Mit is mondhatnék még... nagyon szerettem csinálni.” Radvány Éva - Polina „Közgazdász vagyok, az International Business School (IBS) üzleti főiskolán tanítok angol nyelven business tárgyakat. Gyermekeim (2 lányka) a Pesthidegkúti Waldorf Iskolába járnak, ahol csatlakoztam az ottani felnőtteknek tartott drámaórákhoz. Ebből egyre nagyobb lelkesedés és csapat alakult, míg végül 3 évvel ezelőtt bemutattuk a Gardrób című darabot, amelyet az egyik dráma tanár, Zelei Bori írt. Az előadást nyolcszor játszottuk a Zöld Macska Diákpincében, nagy sikerrel. Számomra a tanítás és a színjátszás összeforrt. Amikor tanítok, az ugyanolyan ’fellépés’, mint a színház. Készülni kell rá, beleadni mindent, testet és lelket és aztán várni, eljutott-e az üzenet a lelkekbe, az elmébe. Hivatásom az emberekkel való foglalkozás, a ’fény’ gyújtása, a más szemszögből való rálátás erősítése, amiből én is, és talán a másik is előbbre jut. Polina szerepe sok mindenben passzol az életembe. A nő sokféle szerepe, a kitörési vágy, amit kétségbeesetten próbál átvinni, a gondoskodó háziasszony, de mégis érzékeny nő alakja. A színház az életem fontos része, kiegészít, feltölt, tanít, nélküle nem lennék egész…”