Téveszmék, avagy Roland Opus halálának különös körülményei
A hajdani Sitkei Színkörből lett Soltis Lajos Színház már több mint harminc éves története hőskölteménybe illő. Már többször szóltunk róla. Egy gondolatot érdemes felidézni Tóth Zsuzsanna írásából (Tóth Zsuzsanna, 2011. augusztus): „Az, hogy a színészek nem pénzkereset céljából (nem megélhetés gyanánt), hanem szívszerelemből dolgoznak, felszabadító hatású lehet. Közösségteremtő és megtartó erő, hogy művészi feladataik mellett ők végzik a technikai és adminisztrációs munkákat is, hogy családtagjaikat bevonva holdudvart építenek, s bizony ebben a folyamatban emberként is megméretődik mindenki.” Mindezt azért érdemes ismét szóba hozni, mert a Téveszmék előadásával a társulat immár sokadik generációja tette le igen markánsan a névjegyét. Az érett, „felnőtt” előadás szereplőinek átlagéletkora – beleértve a rendezőt is – aligha haladja meg a 19 évet. Éppen időben léptek színre, hiszen az utóbbi években ilyen-olyan okok miatt több „vezető színésze” hagyta el a társulatot (pl. Horváth Viktória, Pilnay Sára, Marton Márió, Kazári András). Először fordul elő a társulat történetében, hogy úgy jelentkezik egy új generáció, hogy a szép számmal megmaradt „öregek” (huszonévesek, mint Nagy Zsuzsi, Ziembiczki Dóra, Bruckner Roland, Benkő Péter Pál, Nagy Péter István, Károlyi Bálint, Pesti Arnold, stb.) még alkotó kedvük teljében dolgoznak, s a napokban mutatták be a Bűn és bűnhődést (lásd Regős János pápai beszámolóját). Az új generáció a Magyar Művek Szemléjén bemutatott Hamupipőkével és a Vasváron látott Vagy amit akartok-kal már megmutatta „oroszlánkörmeit”. Új jelenség az is, hogy Soltis Lajos halála óta a celldömölki társulatnak először vannak saját, velük élő rendezői, illetve koreográfusa Benkő Ágnes, illetve a „saját nevelésű” Nagy Péter István személyében. A korábbi években nagyszerű előadásokat mutattak be a 80-as évek kiemelkedő alternatív alkotóinak, Somogyi Istvánnak, Katona Imrének és Deák Varga Ritának rendezésében (Csongor és Tünde, Tigris és hiéna, Fehérlófia, Szerelem és halál játékai, Igazak, Álomevők), ám a kortárs gondolkodás, ízlés és irodalom hiányzott repertoárjukról. A Benkő Ágnes által létrehozott Menedék/Asylium, majd azt követően a Nagy Péter István által színpadra írt, illetve rendezett, Susan Fiske szövegekkel dúsított Altatódal című Palachniuk-anyag mérföldkőnek tűnik. S azóta megszületett az Üvegtemplom című mesejáték is, amelynek szövegkönyvét maguk (Benkő Ágnes, Stangl Franciska és Sipos László) írták. A Téveszmék története spekulatív fikció. Carl Streator újságíró egy nap különös megbízást kap szerkesztőjétől: a hirtelen bölcsőhalálról kell cikksorozatot írnia. Alighogy nekilát e nem kifejezetten hálás feladatnak, meglepő felfedezést tesz: az áldozatok mindegyikének ugyanabból a könyvből, ugyanazt a verset - egy afrikai törzsi mondókát - olvasták fel a haláluk előtti este. Majd felfedezi, hogy elegendő, ha a versikét valaki önmagában elmondja… A Susan Fiskétől kölcsönzött monológok az élet-halál fölött uralom erkölcsi-társadalmi dilemmáit boncolgatják.
Az előadás nagyon erős. Két fő erőssége Pesti Arnold játéka és egy igen jól használt szcenikai lelemény. A tér központi eleme első látásra egy hatalmas fából készült hasáb. Első lépésben kiderül róla, hogy vetítő felület. Egy bizonyára óriási felhőkarcoló néhány ablaksorát látjuk. Később a hasáb tagolódik, fiókok, szekrényajtók nyílnak belőle. Az átjárható fiókokban emberek, emberi végtagok, testrészek furcsa kavalkádja vonaglik szuggesztív koreográfiával. Igen hatásos a kétdimenziós vetítés és a háromdimenziós fiók-rendszer összjátéka, akkor is, ha nem igazán szolgálja magát a cselekményt. Pesti Arnold a szemünk láttára fejlődött bájosan bohócarcú Arlekínóból (Szerelem és halál játékai) hősszerelmes fiú-naivává (Hamupipőke), s lép most teljes fegyverzetben elénk, mint érett, intellektuális férfi. Erénye a nyilvánosság előtti gondolkodás képessége, a megemeltség nélkül is pontosan érthető, tiszta színpadi beszéd. Minden mondata, gondolata, indulata előttünk születik meg, így könnyen képesek vagyunk követni figuráját az öngyilkosságig vezető felfedező útján. A színpadi adaptáció sajnos nem hibátlan. Ahogy az előadást követő fórumom Keserű Imre érzékletesen kifejtette, a rétegek – triller, sci-fi, filozófia – nem válnak szerves egységgé, így a főhős legfőbb etikai dilemmája nem válik eléggé súlyossá. Ugyanígy szerkezeti hiba a főhősnő (Stangl Franciska korrekt alakítása) szerepének kidolgozatlansága. Erőssége az előadásnak Sipos László négy szerepét eltérő eszközökkel karikírozó remek alakítása.
