„Őrzők a strázsán” - A Tűzraktér-ügy belső súlyai

„Őrzők, vigyázzatok a strázsán, Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba feneségek. Oly szomorú embernek lenni S szörnyüek az állat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember Szépbe-szőtt hitét S akik még vagytok, őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán.” (Ady Endre)

A Tűzraktér bezárásával az elmúlt években szárnyra kapott egyetemi színjátszás is súlyos, országos súlyú veszteséget szenvedne. A 375 művésznek otthont adó kulturális központ és alkotóház az elmúlt 3 évben Budapest egyik szimbolikus helyévé lett: a terézvárosi döntéshozók olyan közösségi teret tennének tönkre, amely generációkon átívelő folyamatokat képes újra összefogni.

1996-ban az Egyetemi Színpadot – miután a Szerb utcába költözött és ott három éven keresztül virágzott – az akkori egyetemi vezetőség gazdasági okokra hivatkozva záratta be. Szükségtelen sorolni a régi (vagy még régebbi) idők nagy eredményeit, nagy neveit: ma már minden kicsit is művelt ember ismeri ezeket. A kultúra, a történelem részévé váltak, hivatkozási alap.

2007-ben az egykori Egyetemi Színpad 50 éves megalapítását ünnepelte. Ennek apropóján a Radikális Szabadidő Színház szervezésében, az ELTÉ-vel együttműködve, létrehoztuk a Színváltások – Egyetemi Színpadok Szemléjét, azzal céllal, hogy feltérképezzük, vannak-e most is életképes egyetemi színházi csoportok, vannak-e produkcióik, van-e olyan réteg, amely közönségként szívesen megnézi őket. Bebizonyosodott, hogy mindez létezik. Bebizonyosodott, hogy egymás ismertsége kölcsönös támogatás. 2008 novemberében már a harmadik fesztivál rendeztük meg, amelynek – a Sirály mellett – az akkor pár hónapja a Hegedű utcában megnyílt Tűzraktér is helyszínt tudott adni. 2010 novemberére pedig országossá bővült a fesztivál: ekkor már a hatodik Színváltásokat rendeztük, ELTE-támogatással, rektori megnyitóval, 16 társulattal az ország minden tájáról.

A 6. fesztivál videós összefoglalója

Az egyetemmel egyeztetve már tervezzük a hetediket: bevonva a határon túli magyar egyetemek színjátszóit is. Az első pár Színváltások leginkább arról szólt, hogy állandó játszó- és befogadóhely hiányában úgy teszünk pár napig, mintha mégis lenne helyünk. Ahol dolgozni lehet, ahol vendégül lehet látni az érdeklődőket. A Sirály kiváló helyszínnek bizonyult. Hőskorszak volt, bizonyos szempontból. De nem lehet minderről konkrét élmények nélkül beszélni: az első fesztiválon bemutatott Zsiráfivóhely című darabunk a Merlin Színház kistermében produkált egymás után két csurig teltházat. Sokan nem fértek be a nézőtérre. Utána a Merlin, amikor megkerestem őket amiatt, hogy szeretnénk ott továbbjátszani, ránk se bagózott. Nem is látták az előadást. 2008-ban a Tűzraktérben kapott próbatermünkben az előadást felújítottuk, és díjesőt produkált (Magyar Művek Szemléje, Kaleidoszkóp Fesztivál – ez utóbbi is a Merlinben volt, akkor sem nézték meg...). 33 nagyrészt teltházas előadás után tavaly májusban játszottuk utoljára Celldömölkön, a Mesefesztiválon.

A Tűzraktér egészen új megvilágításba helyezte a jövőnket. A fesztiválokon kívül egész évben próba- és játéklehetőségeket kaptunk. Miután 2008 májusában meglett a hely, szerveztünk oda másokat is, olyan előadásokat ebből az egyetem környéki közegből, amelyekről azt gondoltuk, megérdemlik a figyelmet. Pár hónapos magánszervezkedésem után a Tűzraktér megkért, hogy vegyem át a színházszervezést az egész épületben. Örömmel tettem. A munka folytatódott, megállás nélkül. A Tűzraktér repertoárjára kerültek az ELTE berkeiből a LátványMűvek és a Küklopsz Műhely előadásai, és itt jött létre és játssza azóta is darabjait a Fantommajmok formáció, (melynek korábban ELTÉ-s alapító-rendezője azóta a Színművészeti Egyetemen rendező szakos). A Radikális Szabadidő Színház az itt töltött 3 év alatt 9 új produkciót mutatott be. A Tűzraktér műsorán szerepeltek fesztiváldíjas előadások sokaságával a veszprémi Forrás Színház, a KB35 Inárcs, a celldömölki Soltis Lajos Színház, a Laboratorium Animae. Mind-mind olyan csoportok, amelyek kifejezetten egyetemi színpadok, vagy korosztályilag és szellemi értelemben is ide tartoznak. Barátaink, kollégáink, kortársaink. A Színváltások mellett olyan fesztiválok is ingyenes helyszínt kaptak a Tűzraktérben, mint a Magyar Művek Szemléje vagy a Tízperces Színházak Fesztiválja. Nemzetközi terepen is különleges színházi workshopok valósultak meg: Sztanyiszlavszkij-Strasberg-módszer, clown-kurzus, japán mime-workshop, Lecoq-módszer, de tartott itt műhelyt kubai színésznő, és a jelenleg külföldön dolgozó Csetneki Gábor; itt rendezte meg előadását a New York-i Zsidó Színház igazgatója, Tuvia Tenenbom, tűzrakteres színészekből castingolva a szereplőgárdát. A házban állandó színművészeti-előkészítő működik mind a mai napig, nem is beszélve saját nyílt színésztréningjeinkről – mindezeken a programokon nagyon-nagyon sok öntevékeny színjátszó vehetett részt, találkozhatott egymással, és nyílt lehetőség profi kollégákkal és szakemberekkel is együtt dolgozni. Szépen kezd összeérni, ami hosszú év(tized)ek óta vita tárgya: az amatőrök, az öntevékenyek, az egyetemiek, az alternatívok, a függetlenek, a fél- és egészen profik világa. A Tűzraktérben próbál még számos izgalmas csoport: a Katonás színészekkel dolgozó TÁP Színház, a színész II. képzettségűekből álló Ködszurkálók, a vagányan alternatív Spidronműhely, vagy a gyönyörű, fájdalmasan mélységes gyerekszínházi világokat létrehozó Apró Színház. Tánc- és jógakurzusokon lehet részt venni, zsonglőrtechnikákat lehet elsajátítani. Saját képzőművészünk készíti a Színváltások plakátját... Az átjárások immár nem csupán vágyálmainkban léteznek. A Tűzraktérben évi több mint 200 színházi előadás zajlik. Csak a Radikális termében évente 50-60 előadás megy, általában szép nézőszámmal, visszajáró vendégekkel: az utóbbi időben a nézők (és a játszók) korosztálya is szélesül.

Az évek során nagyon sok felújítást végeztünk, hogy a lepusztult állapotban megkapott épületet alkalmassá tegyük a színházi munkákra (és egyéb kulturális programokra). Falvakarás, glettelés, festés, nyílászárók, biztonsági intézkedések, stb. – mindez szinte napi rutinná vált. Technikai fejlesztésekre volt szükség: érintésvédelem, lámpák, kábelek, függönyök, fekete linóleum, sínek, vasak, falécek, nézőtér, székek. Pénzek: közpénz, egyetemi pénz, saját zseb. Jegybevétel sörre, vagy a másnapi mozira. Pályázatok, dokumentálás, elszámolások, pénzügyek, papírmunka. Jegyszedők szervezése, takarítás, mosdók. Pakolni ide, pakolni oda, raktárba be, ki, jelmezek ide, kellékek oda. Programleadás, egyeztetések, határidők, telefonok. Próba, játék, átállás, próba, játék, átállás... Napi 24 órában. Mindaz, ami egy HELLYEL jár... Amitől egy hely HELY lesz. Az egykori Egyetemi Színpad – ha létezik valahol egyáltalán – itt van e falak között, a Hegedű utca 3-ban, a Tűzraktérben. Jó helyen van. Ne tessék bántani! Másként, más korban, de ugyanazon korosztály ugyanazon szellemi és művészi törekvései, ugyanaz a szabadságvágy, ugyanaz a felelősség-igény. Mindez összekapcsolva sokféle művészeti ággal, kulturális programokkal (filmklubok, koncertek, kiállítások), országos és nemzetközi kapcsolatokkal. Találkozóhely és egymásra figyelő emberek sokasága. Ha ezt elpusztítják, az olyan lesz ennek a közegnek, mint Magyarországnak Trianon. Most, 2011-ben a Terézvárosi Önkormányzat az, aki gazdasági okokra hivatkozva szeretné kiköltöztetni a Tűzrakteret (és vele együtt az Egyetemi Színpad szellemiségét is) az épületből. Március 31-ével ki kell(ene) üríteni a házat. Az a város, az a kerület, az az ország, amelynek vezetése gazdasági okokra hivatkozik, hogy miért NE virágozzék tovább egy gazdag és fillérekből is szépen építkező kultúra, az vagy korrupt (a latin corruptĭo romlást, rontást jelent), vagy ostoba, vagy – legyünk jóhiszeműek – hagyja magát megtéveszteni valamely ideológiától. Az a társadalom, amely hagyja, hogy mindez megtörténjen, az nem lehet más, csakis éretlen és egyéni érdekekre szabdalt. Ránk nem emlékezhetnek úgy évtizedek múlva, mint akik nem voltak képesek megvédeni azokat az értékeket, amelyekben hisznek, és amelyekért rengeteg munkával megdolgoztak. A Tűzraktér most szimbólum. Mint ahogy szimbólum most a Trafó, vagy a kiskunfélegyházi Rocktár, és még sorolhatnánk. De még megvannak a Grundok! Meg fogjuk védeni őket! Fogjunk össze a kultúráért, amelyet magunk teremtünk. Fogjunk össze: figyelemmel, szavakkal, tettekkel. Jókedvűen, félelem nélkül, és azzal a fiatalos erővel, amit mindenki megérez, aki bejön a kapunkon. Az ország azé, aki megműveli. „Őrzők, vigyázzatok a strázsán...”